Hollik István: A következő négy év munkájával háláljuk meg aktivistáink és segítőink bizalmát
A Fidesz kommunikációs igazgatója köszönetet mondott mindazoknak, akik hozzájárultak a kormánypártok történelmi sikeréhez.
A Fidesz kommunikációs igazgatója köszönetet mondott mindazoknak, akik hozzájárultak a kormánypártok történelmi sikeréhez.
Köszönőlevelet küldött támogatóinak a miniszterelnök.
Alekszandar Vucsics: Amikor mindenki más lehajtott fejjel hallgat, Magyarország felemeli a szavát Szerbiáért.
Az évzáró ünnepségen díjat vehettek át a lap 2021-ben legkiemelkedőbb teljesítményt nyújtó munkatársai.
A miniszterelnök levelében arról írt: a kormány elkötelezett a gyógyszertári dolgozók, gyógyszerészek szakmai és egzisztenciális önállóságának biztosítása mellett.
A 2016-os földrengésben összeomlott, európai jelentőségű bencés kolostor vezetője nem felejtette el Magyarország anyagi segítségét.
Videóban köszönte meg az egészségügyi dolgozóknak a helytállást a vírushelyzetben Palkovics László.
Irodalmi zenés gálaműsorral köszöni meg a pandémia hőseinek a munkáját az Újszínház jövő kedden.
Wikonkál Norbert főigazgató hangsúlyozta: intézménye derekasan helyt állt a nem koronavírusos betegek ellátásában.
Szentkirályi Alexandra felidézi, hogy az érintetteknek számos támadást is állniuk kellett.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A főváros kezelésében összesen mintegy kilencezer hulladékgyűjtő van.
Törvénymódosítás jöhet Magyar Péter emberének a botránya miatt.
November végéig lehet visszaküldeni a kérdőíveket.
Hosszabb vonatokkal, több járattal készül a MÁV.
Megszólalt a Trump–Putyin-találkozó kapcsán.
Merz világossá tette: a sorkatonaság ügye központi kérdés a német kormány politikájában.
A volt francia elnök ma bevonult La Santé börtönbe.
"Hungary's economic policy isn’t good or bad depending on whether bureaucrats in Brussels applaud it,” he declared.
A XVI. kerület polgármestere szerint Magyar Péterék elképzelése teljes tévút.
Az ukrajnai háború jelentette veszélyek továbbra is fennállnak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.