A biztos haláltól mentette meg Gelje serpa a Mount Everesten Ravichandran Tharumalingam maláj hegymászót, akire egy emberként öntötte haragját az internet népe, miután a férfi megköszönte szponzorai segítségét, a serpáét azonban nem.
Népharag zúdult egy hegymászóra, miután egy serpa mentette meg az életét, de ő a szponzorainak mondott köszönetet
Videó is készült a mentésről.

Az emberek úgy vélik, a férfi hálátlanul viselkedett, miután Gelje a halálzónából cipelte le a hátán a négyes táborba Ravichandran Tharumalingamot.
A 30 éves Gelje serpa korábban videót is posztolt a mentésről, és arról beszélt, hogy ez önmagában is bravúr volt, hiszen hat óra alatt ereszkedett le 1900 métert extrém magasságból. A maláj férfit tehát elkezdték kérdezgetni a kommentelők, mire ő letiltotta Gelje serpa profilját, illetve törölte a róla szóló kommenteket is – írja az Insider.
Felépülése után Ravichandran visszatért Malajziába, és június elején beszélt a mentésről. A hegymászó egyébként legalább háromszor feljutott az Everest csúcsára, 2022-ben pedig nyolc ujját elvesztette, miután azok lefagytak.
Az 58 éves hegymászó végül feloldotta a tiltást Gelje serpa profilján, majd több posztban magyarázkodott, de megjegyezte azt is, hogy már hetekkel korábban megköszönte a serpának.
További Sport híreink
Borítókép: illusztráció (Fotó: Bradley Jackson)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Mbappé a duplája után otthagyta a válogatottat, egy másik madridi is így tett
Az Azerbajdzsán elleni mérkőzésnek már nincs tétje a franciák szempontjából.

A Liverpool-legenda éjszakai segítsége kellett neki, elődje ostobaságán megdöbbent
A vb küszöbén álló norvégok kapitánya visszaemlékezett arra az időszakra, amikor a magyar válogatott ellen is ünnepelhetett.

A Fradi jól ismeri a bírót, akit a magyar válogatott sorsdöntő vb-selejtezőjére küldenek
Marco Rossi együttese vasárnap Írország ellen harcolhatja ki az első két hely egyikét.

Baltás gyilkos miatt üzentek Szoboszlaiéknak az örmények a vb-selejtezőn
Az örmény sajtóban adtak magyarázatot a furcsa kiírásra, ami megjelent a magyar válogatott ellen.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk