Kövér László: Zalakaros fejlődése igazi sikertörténet
Nem engedhetjük elrontani sikereinket sem Zalakaroson, sem Magyarországon, sem Európában – mondta a házelnök.
Nem engedhetjük elrontani sikereinket sem Zalakaroson, sem Magyarországon, sem Európában – mondta a házelnök.
A DK-s Sebián-Petrovszki László törvénytelennek nevezte a kormányt a napirend előtti felszólalásában.
A házelnök az Országházban fogadta Vuong Dinh Huét, a vietnami nemzetgyűlés elnökét hétfőn.
„Az ezer éve a magyarsággal együtt élő tárogató ezért a kedvenc hangszerünk.”
A házelnök szerint a kormány kötelessége mindent megtenni azért, hogy az idősebb generáció mindennapjai gondtalanabbá váljanak.
Helyszíni felmérésünk szerint a parlamenti eskütételtől távol maradó képviselőnek senki sem adna pénzt.
Varju László, a Demokratikus Koalíció képviselője törvénytelennek nevezte a magyar kormányt.
Több ukrán politikus is keményen bírálta az Országgyűlés elnökét.
Ruszlan Sztefancsuk szerint a kárpátaljaiaknak fegyverekre lenne szüksége.
Az Országgyűlés elnöke szombaton, a nemzeti összetartozás napján sugárzott interjúban beszélt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Minden nyugdíjast érintene a Tisza Párt megszorítása.
A miniszterelnök is reagált a friss hírre.
Pályarekonstrukció kezdődik.
A kiadvány leírja azokat a jó gyakorlatokat, amelyek elősegítik a munkavállalói elégedettség növelését.
Rugalmas megközelítést követel Brüsszeltől a háborúban álló ország.
Donald Trump és Vlagyimir Putyin tárgyalását készítenék elő.
A döntés azt jelzi, hogy Trump komolyan gondolja a diplomáciai párbeszédet Putyinnal.
A jelenlegi uniós költségvetési tervezet sekélyes és tárgyalási alapnak is elégtelen – fogalmazott Dömötör Csaba a strasbourgi gazdatüntetésen.
Sokkoló körülmények között hagyta magára őket. Mutatjuk, hogyan menekültek meg.
A hazai fotóművészet egyik legfontosabb alkotója 82 évesen halt meg.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.