Jól húzott júniusban a turizmus
Az első fél évben 7,6 százalékos forgalomnövekedéssel rekordot hozott az ágazat.
Az első fél évben 7,6 százalékos forgalomnövekedéssel rekordot hozott az ágazat.

A bruttó átlagkereset 652 ezer forintra nőtt.

Fábián Gergely: Az otthonfelújítási program az ipari teljesítmény helyreállását is támogatja.

Ötödik hónapja töretlen a fogyasztás bővülése.

Jelentősen csökkent az alapvető élelmiszerek és a háztartási energia ára.

A német gazdaság gyengélkedése továbbra is késlelteti a teljesítmény helyreállását.

Folytatódott a fogyasztás helyreállása áprilisban.

A vendégéjszakák száma 4,7, a vendégeké 1,3 százalékkal csökkent áprilisban az egy évvel korábbihoz képest.

A 65 év felettiek és a nők körében is érdemben bővült a foglalkoztatottság.

A visszaesést a közigazgatás, valamint a kereskedelem növekvő beruházási aktivitása mérsékelte.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Egy igazi különlegesség is él a barlangokban.

Ütős videóban válaszolt Magyar Péter és Tarr Zoltán valóságtagadására a Fidesz frakcióvezetője.

Felejthetetlen interjú.

Eredményekről, tervekről, szórakozásról szólnak a roadshow-k.

Brüsszeli körök a párt győzelmében bíznak.

Zoran Milanovic budapesti látogatása újabb egyeztetési lehetőséget kínál a két ország kapcsolatainak erősítésére.

Orbán Balázs szerint brüsszeli körök már a Tisza győzelmében bíznak, hogy előmozdítsák Ukrajna EU-csatlakozását, miközben a BBC az ukrán háborús maffiáról számol be.

A baloldal bezáratná, a Fidesz hatékonyabbá tenné az óbudai óvodák működését.

Az OLAF-jelentésből elhíresült ügyvédi iroda bonyolítja a közbeszerzéseket a volt SZDSZ-es kör által hatalmába kerített XI. kerületben.

Hiába volt a harmadik kiemelt, senkit sem kímélt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.