A júniusi inflációs adatokat közli a KSH
A fogyasztói árak júniusi alakulásáról közli jelentését ma a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A fogyasztói árak júniusi alakulásáról közli jelentését ma a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A német ipar gyengélkedése ellenére ért el kiemelkedő eredményt a magyar ipari termelés májusban, a 8,7 százalékos, kiigazítatlan adat jócskán meghaladta az elemzői várakozásokat.
A foglalkoztatottság és a bérek további emelkedése nagyobb vásárlóerőt generál, ezért várhatóan tovább bővül a kiskereskedelmi forgalom is – mondta Nagy Ádám.
Májusban a kiskereskedelmi üzletek forgalma a nyers adat szerint 3,0 százalékkal, a naptárhatástól megtisztítva 2,6 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Áprilisban az export euróban kifejezett értéke 3,8, az importé 7,0 százalékkal emelkedett az egy évvel korábbihoz képest, a kereskedelmi mérleg többlete 245 millió euró volt, 238 millió euróval kevesebb a tavaly áprilisinál – jelentette kedden második bec
A dolgozók száma 4,5 millió fő körül állandósulhat, a rendszerváltás óta nem dolgoztak ennyien. Az új munkavállalók belépésével elértük az uniónak tett, 2020-ig szóló vállalásunkat.
Több mint tizedével csökkent a halálos kimenetelű és az ittasan okozott közúti balesetek száma 2019 első negyedévében – derült ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb kiadványából.

A pénzügyminiszter szerint nagy jelentőséget lehet tulajdonítani a munkavédelmi akciótervnek, amely a jelek szerint jól működött az elmúlt években.

Ismét 4,5 millió felett volt a foglalkoztatottak létszáma a március-májusi három hónapos időszak átlagában, amire legutóbb tavaly augusztus-októberben volt példa.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Kiderült, mi volt a borítékban.

A rendőrség segítséget kér.

A háttérben meghúzódó tervek világosak, mégis tagadnak.

A jegesedés most is komoly veszélyt jelenthet.

Támadások érték a lengyel infrastruktúrát.

Nemzeti petíció indul az Ukrajna támogatásáról szóló brüsszeli követelések ellen.

Éles fordulat rajzolódik ki a NATO kommunikációjában.

Sok egykor híres és fényes város tűnt el nyomtalanul.

The video put out by Ukraine's National Anti-Corruption Bureau reveals all.

Jelenleg a Repsol Venezuelai olajtartalékának értéke körülbelül 13 milliárd euróra taksálható.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.