Kubaláék Barcelonája óta a Leipzig a legjobb „magyar csapat”
A barcelonai Kubala, Czibor, Kocsis trió után most itt a lipcsei Szoboszlai, Gulácsi, Orban.
A barcelonai Kubala, Czibor, Kocsis trió után most itt a lipcsei Szoboszlai, Gulácsi, Orban.

Kubala a katalán klub legendájának számít, a városban nemigen találni olyan embert, aki ne ismerné a nevét.

A katalánok hátránya maradt négy pont, és csak matematikai esélyük van a címvédésre.

Szendrei József imádott védeni, neki a futball a drog, de miután hazatért, a magyar labdarúgás nem volt kíváncsi rá, azóta az üzleti életben boldogul.

Kevés filmet készít. Az Új Eldorádó című alkotásán öt évig dolgozott. Míg Hildebrand Istvánt rábeszélte a róla szóló Jelenetek egy operatőr életéből című portréfilmre, eltelt négy-öt év.

Szobrot állítanak Kocsis Sándornak, az Aranycsapat olimpiai bajnok és világbajnoki ezüstérmes csatárának Budapesten idén – közölte Tarlós István főpolgármester Barcelonában.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A miniszter lesz a Hír TV péntek esti műsorának vendége.

Tíztől várja a családokat a Fővárosi Állat- és Növénykert.

Valótlan állításokat tett, amelyekkel megsértette a felperesek jó hírnevét.

Lázár János a választás tétjéről beszélt a Lázárinfón.

Olyan követelésekkel álltak elő, amelyek az ügynökök és családtagjaik biztonságát is veszélyeztetnék.

Oroszország multikulturális szövetét történelmi folytonosság jellemzi.

Aki a külhoni magyarokat támadja, a magyar nemzet egységét támadja – hangsúlyozta Nacsa Lőrinc.

Kopasz Bálint a közösségi médiában tett közzé megrendítő üzenetet.

A reform szimbolikus és gyakorlati változásokat jelent az angol élvonalban.

Az ukrán elnök még több pénzt akar.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.