A „zsebkutya” maga Guinness-rekordnak számít
A kétéves csivava akkora, mint egy bankjegy, s rövidebb, mint egy jégkrémpálca
A kétéves csivava akkora, mint egy bankjegy, s rövidebb, mint egy jégkrémpálca

Dorka kutyának hála az Országos Mentőszolgálat orvosai azonnal megkezdhették a beteg ellátását, majd stabil állapotban szállíthatták kórházba.

A szervező ellen büntetőeljárás és állatvédelmi per is indult.

Kábítás nélkül.

A világ megmozdult a törökországi földrengés utáni segélyezés céljából, de nem teljesen önzetlenül.

A farkasvonyításra adott kutyareakciókat vizsgálták az ELTE Etológia Tanszékének kutatói.

A napokban több kutya lett rosszul a szigeten tett séta után, állatkínzás miatt indult eljárás.

Egy mudit kellett megmenteniük az állatorvosoknak, miután a szigetre vitte sétálni a gazdája, és feltehetően olyasmit evett, amit nem kellett volna.

A portugál négylábú a Costa családdal éli nyugodt mindennapjait.

A kamion hátuljában vadászfelszerelést találtak.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Magyar Péterék szerint a migránsok betelepítése a megoldás.

Fekete-Győr András teljesítette a Tisza Párt kérését.

Tíz éve a magyar szórvány napja november 15-e.

Orbán Viktor is felszólal a rendezvényen.

Hová tűntek a kereszténydemokraták és a konzervatívok Nyugat-Európában?

Hatalmas pusztításra képes.

Az amerikai elnök egy brit televíziós csatornának adott interjúban úgy fogalmazott: a magyar miniszterelnök fantasztikus munkát végez.

A közeljövő egyik legsúlyosabb egészségügyi problémájáról, a baktériumok antibiotikum-rezisztenciájáról, az ez elleni küzdelemről és a lehetséges megoldásokról beszélt Pál Csaba és Papp Balázs evolúcióbiológus az MTA idei Tudományünnep+ sorozatának november 7-i előadásán.

Mutatjuk a részleteket!

Heimir Hallgrímsson szövetségi kapitány szerint Marco Rossi csapatán van a nagyobb nyomás.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.