A Lackner-módszert kellene követnie Márki-Zaynak
Egy újabb, föléje tornyosuló problémával kell megküzdenie Márki-Zay Péternek, amelynek megoldása lehetetlen feladatnak tűnik számára.
Egy újabb, föléje tornyosuló problémával kell megküzdenie Márki-Zay Péternek, amelynek megoldása lehetetlen feladatnak tűnik számára.

Ugyanazok a strómanok, és az általuk vezetett gyanús cégek nyernek közpénzeket a XIX. kerületben, amelyeket korábban lelepleztünk.

A korábbi korrupció- és kábítószergyanús ügyek résztvevői továbbra is az önkormányzatnál vagy az önkormányzatnak dolgoznak.

Ez egy alkalmi cikk a bíráskodás állásáról – de írhattam volna szocializmust is bíráskodás helyett. Majdnem ugyanaz…

A férfi a Hír TV-nek úgy nyilatkozott, hogy az ex-MSZP-s Lackner Csabának kellett csúszópénzt adnia, a politikus ezért rágalmazás miatt pert indított.

Az önkormányzat szerint Lackner Csaba téved, Gajda Péter közvetlen munkatársának nem volt önkormányzati lakása.

A kispesti önkormányzati képviselő ismét bepillantást enged a helyi éjszakai életbe.

A Magyar Nemzet újabb részletet hoz nyilvánosságra a kispesti hangfelvételekből, a főszereplő ezúttal is Lackner Csaba ex-MSZP-s kispesti önkormányzati képviselő.

Továbbra is ez az ország lesz a normalitás, a nemzeti, a vallási és a nemi identitás megőrzésének egyik szigete.

Az országgyűlési képviselő a Facebook-oldalán megosztott bejegyzésében hívja fel a figyelmet a Momentum elnökének kettős mércéjére.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A miniszterelnök már többször is betekintést engedett abba, hogyan néz ki nála a karácsony.

A parkolóból reprezentatív nemzeti főtérré alakított Kossuth Lajos tér visszanyerte történelmi rangját, és a nemzeti emlékezet egyik kiemelt helyszínévé vált.

Szenteste búcsúzott a világtól.

Senki se tömegközlekedjen Budapesten megszokásból.

A hagyományok szerint Jeruzsálemből Betlehembe ért kíséretével Pierbattista Pizzaballa bíboros, latin pátriárka, hogy ott megtartsa a Születés templománál a katolikus Szent Katalin-templomban az éjféli misét.

Nagyon sietett az ajándékok kiszállításával.

Letartóztattak egy férfit, aki rokonszenvezett a merénylőkkel és antiszemita megjegyzéseket tett az interneten.

Hungary was right in advocating for the protection of Europe's external borders and for allowing entry to only those immigrants who are truly entitled to asylum.

A szentendrei rendőrök nagy erőkkel keresik.

Van egy köztes műfaj, amire csak kevesen gondolnak az ünnepek tájékán.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.