Egyszerűbb a kárrendezés
A Magyar Nemzeti Bank két éve elsőként a lakáshitelnél vezette be a fogyasztóbarát minősítési rendszert, amelyet most második lépésként kiterjeszt az otthonbiztosításokra.
A Magyar Nemzeti Bank két éve elsőként a lakáshitelnél vezette be a fogyasztóbarát minősítési rendszert, amelyet most második lépésként kiterjeszt az otthonbiztosításokra.

Szeptember végéig a pesti belső kerületek mellett jó néhány külső kerületben is tíz százaléknál magasabb mértékben nőttek az átlagos négyzetméterenkénti albérleti díjak.

Kábítószer-kereskedelem gyanúja miatt nyomoz a rendőrség egy őrbottyáni férfi ellen, akinek otthonában hatmillió forintot és közel egy kilogramm marihuánát találtak – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfő délelőtt a police.hu oldalon.
Lassan tető alá kerül az összes épülőfélben lévő lakás és ház. Csakhogy nagy kérdés, a tél elmúltával mi lesz. Merthogy a megtorpanás jelei már érezhetők.
Az idei első fél évben a megkötött lakásbiztosítási szerződések több mint harmada évfordulós kötés volt, vagyis az ügyfelek jelentős hányada a biztosítási évforduló előtt felülvizsgálta lakásbiztosítási szerződését. Ez az érték öt évvel ezelőtt még 10 szá
Ahelyett, hogy kémkedés gyanújával máglyára vetnénk az érzékelőkkel felszerelt háztartási eszközöket, érdemesebb megismerni azt, hogyan válhatunk tudatos felhasználóvá — vélik informatikai szakértők.

Az Otthon Centrum 2019. júniusi új lakáspiaci felmérése alapján Budapesten 471 projektben 33 370 lakás építése kezdődött meg, tavaly június óta 19 budapesti projekttel több van a megvalósítás különböző szakaszában, az épülő és tervezett lakások száma 10 s
Egyre nagyobb a jelentősége az ingatlanok tájolásának az árakban: míg korábban egyértelműen hódított a déli tájolás, mára a vásárlók egy része, félve a mind nagyobb nyári hőségtől, alaposabban átgondolja a csak délre tájolt szobákkal rendelkező lakások me



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A jegy.mav.hu oldalon lassulás, átmeneti kiesés is előfordulhat, a vonatokon és a pénztáraknál ugyanakkor a bankkártyás fizetés továbbra is működik.

Az államtagadó szekta több tagja is Magyar Péter pártjában talált menedékre.

Pócs János informátorát most Csík Miklós testvérei támadták meg.

A miniszterelnök szerint a Tisza gazdasági, pénzügyi és energetikai jelöltjei a bankadó és a rezsicsökkentés eltörlésére készülnek, miközben Ukrajna uniós csatlakozását támogatják.

A volt lengyel igazságügyi miniszter keményen fogalmazott.

Személyi sérülésről egyelőre nincs hír, az omlás azonban jelentős anyagi kárt okozott, és felmerült, hogy a templom környezetében zajló földmunkák is hozzájárulhattak a tragédiához.

A drón megközelítette az Abraham Lincoln repülőgép-hordozót.

A régi rekordot, ami most megdőlt Ostravában, Thomas Schönlebe és Karsten Warholm tartotta.

Cseh Sándor szerint meg kell tanulni megnyerni az ilyen mérkőzéseket. A döntőben visszavágna Hollandiának.

A Capgemini olyan eszközt adott az ICE-nak, amelyet Donald Trump bevándorlásellenes kampányában használnak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.