Légiósok: Varga Kevin pompás hetet zárt a török bajnokságban
Az NK Osijekben először volt kezdő együtt Gyurcsó Ádám és Kelienheisler László is.
Az NK Osijekben először volt kezdő együtt Gyurcsó Ádám és Kelienheisler László is.

Nagy Ádám góllal és gólpasszokkal érdemelné ki a hét embere címet a magyar légiósok közül.

Tizenegyes, szép távoli tekerés, okos lefordulás és cselsorozatot lezáró találat szerepelt a menüben.

A magyar labdarúgó-válogatott csütörtökön megkezdi a világbajnoki selejtezőket Lengyelország ellen.

A válogatott kihívásai előtt a magyar légiósok többnyire jó formában futballoztak a hétvégén.
Holender Filip megint gólt szerzett, honfitársaink a Bundesligában zömmel elégedettek lehetnek.

A Bristol City egy héten belül kétszer is győzni tudott, Szalai Attilával nyert rangadót a Fenerbahce.

Szalay Attila szomorkodhatott a Fenerbahce veresége után, Nagy Ádáméknál nem jött be az edzőváltás.

A külföldön futballozó válogatott kerettagok zöme sokat játszott, és sikeres is volt.

Kleinheisler, Orbán és Holender gólt is szerzett, utóbbi pedig gólpasszt is adott a hétvégén.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

2026 a veszélyek és a lehetőségek éve.

A kormányoldal nem akar sem magyar fiatalt, sem fegyvert, sem pénzt küldeni Ukrajnába, nem akar belebonyolódni a háborúba.

A kormány nem hagyja, hogy a magyarokat pumpolja Brüsszel.

A miniszterelnök értékelte az elmúlt hetek, napok intézkedéseit, a hóhelyzet kezelését.

A csapások lakóházakat és közműveket rongáltak meg, két civil is megsérült.

Mélyülő vita Washington és Koppenhága között.

A tagok névsorát hamarosan ismertetik.

A szerb klasszis nem adja fel, és kedvenc Grand Slam-tornáján, az Australian Openen újabb győzelemre készül.

Vége a „one man shownak."

Nagyobb a gáztartalékunk, mint a nyugati országokban ez megszokott.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.