Lovász László: Végső soron a cél – a magyar tudomány sikere – közös
Elfogadható kompromisszum lenne a Magyar Tudományos Akadémia részéről, ha a kormány is beleszólást kapna a kutatási irányok meghatározásába.
Elfogadható kompromisszum lenne a Magyar Tudományos Akadémia részéről, ha a kormány is beleszólást kapna a kutatási irányok meghatározásába.

A Magyar Tudományos Akadémia közgyűlése elutasította, hogy a szervezet kutatóhálózata kikerüljön a fennhatóságuk alól.

Az MTA közgyűlése nagy többséggel úgy döntött, hogy az akadémia szervezetén belül szeretnék tartani a kutatóintézet-hálózatot – mondta Lovász László elnök hétfőn Budapesten. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter viszont azt mondta, hogy to
A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöksége olyan álláspontra helyezkedett, amely távol esik az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) terveitől.

A Magyar Tudományos Akadémia elnöke azt tervezi, hogy kitölti az elnökségéből hátralévő egy évet, aminek a családja nem örül.

A következő hetekben dolgozzák ki a részleteket, az így születő javaslat az akadémia legfőbb döntéshozó testülete, a közgyűlés elé kerül.
Az MTA elnöke egyelőre nem tudta megmondani, hogy – amint arra a hírek utalnak – kutatóhálózatuk miként működhet majd egyfajta alapítványi formában.

Az MTA elnöke is elismeri, hogy az Akadémia kutatóhálózata jelenleg nem rendelkezik érdekérvényesítő képességgel a jelentős tudományos és innovációs források megszerzésében.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Az egyéni jelöltek már ismertek, rövidesen napvilágot lát a Fidesz–KDNP választási listája is.

Függetlenek domináltak az év első voksolásain.

Orbán Viktor felidézte az emlékezetes pillanatokat.

A miniszterelnök szerint a higgadt magabiztosságra van most a legnagyobb szükség Magyarországon.

Trump tervei az olajra fókuszálnak.

Az emberek nyíltan szembeszállnak a hatóságokkal, így pár szerencsés megmenekül az elhurcolás elől.

Nem szűnnek a harcok, egyre csak fokozódnak.

A tiltott disznóölés – a feketevágás – az ötvenes években lett büntetőjogi kategória.

A Liverpool a tavalyi idényben nem jutott sokáig az FA-kupában.

Varga Barnabás már pályára is lépett új csapatában, Tóth Balázs visszatért a Blackburn kapujába.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.