Ternovszky Béla előtt tiszteleg az Uránia
A retrospektív összeállítás során látható lesz a Macskafogó és számos más alkotás.
A retrospektív összeállítás során látható lesz a Macskafogó és számos más alkotás.

Ritka, hogy egy animáció kultuszfilm lesz, márpedig a Macskafogó az lett, sőt eljutott az Oscar előszobájába.

Október 24-én 11 órától különleges mesekoncertet hallgathatnak kicsik és nagyok a Bartók rádióban.

A ma középkorú generáció, amely gyerekként imádta a Macskafogó filmes verzióját, végre egy szabad világban viheti el immár a saját gyermekeit a színházba.

Szente Vajk eddigi pályafutása egyik legsikeresebb rendezésének, az Apácashow című musicalnek tapsolhatott a közönség tegnap a Papp László Budapest Sportarénában.

A párizsi Cinémathéque francaise fesztiválján március 16-án mutatják be a 4K felbontásban restaurált János vitézt, amelyet április 4-én a Szlovén Filmarchívum is a műsorára tűz; a párizsi vetítés lesz Jankovics Marcell restaurált alkotásának az első nemze



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A miniszterelnök az elmúlt években minden fontos, sorsdöntő kérdésben helyes álláspontot képviselt.

Bejön a kéményen, és viszi a tévét, kocsit, házat.

A fiatalok jelentős állami támogatásokhoz jutnak.

Folytatódik a háborúellenes nagygyűlés-sorozat.

Több halálos áldozatról számoltak be.

Utcára vonultak a tiltakozó diákok pénteken.

Kilövési engedélyről és selyemzsinórról beszélnek a világsajtóban.

Thomas Tuchel és Julian Nagelsmann is sokáig juthat csapatával a világbajnokságon.

A Liverpool magyar futballistája szerint a nehéz idők erősebbé teszik.

Lapunk publicistájának mai blogbejegyzése.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.