Átadni egy lelki síkon játszódó történetet

Szente Vajk Jászai Mari-díjas színész, rendező, drámaíró, műsorvezető. Eddigi pályafutása egyik legsikeresebb rendezésének, az Apácashow című musicalnek tapsolhatott a közönség tegnap a Papp László Budapest Sportarénában, és minden bizonnyal sikeres lesz a ma esti előadás is. Az Apácashow szereposztásáról, rendezői munkamódszereiről, futó munkáiról beszélgettünk és arról is, hogy mi van még a tarsolyában.

Peller Anna Deloris Van Cartier és Feke Pál Eddie Curtis szerepében Fotó: Tari Róbert

– Többször mesélte már, hogy a színházszeretete azzal kezdődött, hogy tízévesen megrendezte játékállatokkal a Hamletet. Engem az érdekelne, ki volt Ophelia?

– A szereposztásra nagyon mélyen már nem emlékszem, de arra igen, hogy nagyon akkurátusan osztottam ki a szerepeket. Egyébként kutya volt Ophelia. Egy rózsaszín kutya.

– Rendezőként mennyire enged beleszólást a szereposztásba?

– A szereposztás nagyon fontos dolog, és nagyon sok összetevője van. Ha a szövegkönyvet én készítem, akkor eleve úgy írom a szerepet, hogy már látok egy színészt magam előtt. Van jó néhány olyan színész, akivel szívesen és nagyon sokat dolgozom együtt, elég ha most Szerednyey Bélát vagy Nagy Sándort említem, és igen, azt is bevallom, hogy nagyon sok esetben őrájuk gondolva írom a szerepeket. De van olyan is, hogy inkább csak valami eszményi alakot képzelek el, ez lehet egy híres Hollywood-i filmszínész is akár, vagy egy régi nagy magyar színész. Van, hogy mondjuk, Bessenyei Ferencre írom a szerepet, és aztán majd egy nagyszerű kortárs színész eljátssza. Vagy adott esetben csak a fantáziám képzel el egy adott figurát, és az nem testesül meg egy adott színészben, hanem csak egyszerűen magát a figurát írom meg.

– És amikor adott a darab?

– Akkor is nagyon sokat foglalkozom a szövegkönyvvel. Ha a fordítást vagy egy pici átdolgozást tekintek, akkor is igazából már a sajátom lesz, mire a szereposztás elkészítéséig eljutunk. A vidéki színházak esetében általában van egy társulat, és őrájuk kell osztani a szerepeket. Mondok egy példát. Kecskeméten, Cseke Péter színházában minden évben dolgozom. Az első alkalommal Péter átküldte nekem a szereposztást, és azt mondta, hogy ez lesz. Ez volt az első évben. Egy színházigazgató tudja, hogy ő kinek szeretne szerepet adni, kinek adott már nagyobb szerepet az évadban, kinek kell egy jelentősebb figurát játszani, kinek egy kisebb szerepet, és ezt abszolút el is lehet fogadni. Következő évben kiválasztottuk a darabot együtt és megkérdezte, hogy kik azok a színészek, akikkel szívesen dolgoznék. Én mondtam pár nevet, akiknek örülnék, ha benne lennének az előadásban. És ha meg tudta oldani, hogy ők benne legyenek, akkor benne voltak. A harmadik évben megkért rá, hogy az én álomszereposztásomat adjam le a színház társulatára szabva. Tehát ha van olyan, akivel jó a közös munka, akivel nagyon megértjük egymást, szívesen dolgozom újra azokkal a színészekkel. Közben pedig végtelenül nyitott vagyok az újra.

– Nagyon jól kidolgozott epizódszerepek is vannak a rendezéseiben.

– Nagyon szeretem az apró szerepeket. Írni is. Amikor fel tudunk villantani egy kis sorsot vagy világot. Nagyon sok figyelmet szentelek a pici szerepekre. Nagyon nagy humorforrást biztosítanak.

Szente Vajk: A színház nem egy plakát, amire lehet írni bármit
Fotó: Bach Máté

– Január végén lesz a PS Produkció Sztárcsinálók bemutatója, a próbák már elkezdődtek, Néró szerepében Szemenyei Jánossal. Számíthatunk valami különlegességre?

– Más aspektusban szeretném megrendezni, mint az elődeim. Mint egy filmet, úgy képzelem el ezt a történetet. Sok helyen másként, mint ahogy a partitúra, vagy adott esetben még akár a szövegkönyv is jegyzi. Egy sor fogott meg a darabból: „egy vad részletét, ma úgy játsszuk el, pont ahogy történt...”

Úgy akarom megcsinálni, ahogy történt. Elolvastam mindent ami létezett, Suetoniustól, Tacitustól, Kosztolányi Dezsőtől a Néró, a véres költőt, és ezekből főztem meg a történetet.

– A tavaly a Szegedi Szabadtérin debütált az Apácashow című musical, több teltházas előadás után országos turnéra indult, illetve az Operettszínházban is műsoron volt az előző évadban, október 16-án és 17-én pedig a Budapest Sportarénában játsszák. A női szerepekre castingot írtak ki, és élő tévéadásban közölte Peller Annával, hogy őt választotta Deloris van Cartier szerepére.

– Castingolni két esetben kell. Amikor az embernek nincsen képe arról, hogy ki legyen, vagy ha túl sok mindenki alkalmas erre a szerepre. Azt éreztem, hogy egy ilyen hatalmas főszerep esetében, amire mindenki kíváncsi lesz az országban, – és hála Istennek ez így is lett, mert most az Arénás előadásnál fogjuk köszönteni a százezredik nézőt, tehát óriási kasszasikerről, vagy közönségsikerről van szó – nem engedhetjük meg magunknak, hogy nem adjuk meg az esélyt azoknak a színésznőknek, akik egy ilyen szerepre Magyarországon éveket várnak. Egy picit megszűrtük a majdnem háromszáz jelentkezőt, de így is több mint száz színésznőt meghallgattam. Mindenféle szerepre, nemcsak a főszerepre. Aztán a Delorisok leszűkültek hétre. Peller Anna, aki amúgy arról is híres, hogy egy nagyszerű prózai színész, természetesen nagyon jól énekel, de közben mégis meglepő volt az, hogy ő mennyire jól el tudta énekelni ezeket a nehéz dalokat. Túloldalról viszont Sári Évi, akit énekesként ismertünk meg, és utána kezdett el közelíteni a színház felé, ő pedig olyan jól tudott játszani, hogy! Megjegyzem annyira felkészültek voltak, hogy végül kettejük mellett döntöttünk. Deloris esetében – de minden jó musical esetében is – igaz, hogy jól kell énekelni, jól kell táncolni, viccesnek kell lenni, érzékenynek kell lenni, mélynek kell lenni, szépnek kell lenni. Büszkeség szerintem a magyar zenés színházra nézve, hogy hét olyan lány volt, akik közül bárki elnyerhette volna ezt a szerepet.

– A gengsztert Alföldi Róbert illetve Szabó P. Szilveszter alakítja. Milyen volt rendezni Alföldit?

– Robi színészként nagyon jelesen viselkedett az Apácashow esetében, szuper volt. Ráadásul, noha már játszott zenés darabban, viszonylag új terep volt az én zenés színházamban játszani, ahol mindennek nagyon pontosnak kell lenni, táncolni kell, énekelni. Tehát nem az volt, hogy ő áll középen, és körülötte történnek az események, hanem ő részese volt.

– Mi a véleménye arról, ha egy rendező beviszi a napi politikát a színházba?

– Engem nagyon érdekel a politika, de nagyon nem szeretem azt, hogyha valaki a színházban felhasználja ezt. Mert a színház nem egy plakát, amire lehet írni bármit, a színház sokkal inkább közelít ahhoz, hogy valamit az életről meséljünk el, hogy valamit a közéleti lelki állapotokról meséljünk el, mintsem ahhoz, hogy valaki politikai kampányra vagy politikai eszmefuttatásokra, vagy aktuálpolitizálásra használja a színházat. Én magam még soha nem tettem ezt, és nem is tervezem.

Peller Anna Deloris Van Cartier és Feke Pál Eddie Curtis szerepében
Fotó: Tari Róbert

– Egy korábbi interjúban azt nyilatkozta, hogy az olvasópróbára 100%-ban kész elképzeléssel érkezik. Beszéljen kicsit a munkamódszeréről.

– Jó egy évvel a bemutató előtt elkezdünk dolgozni. Egy ilyen darab esetében, mint az Apácashow, az első az, hogy lefordítjuk a színdarabot Galambos Attilával. A Disney három lépéses kreatív gondolkodási technikájában van az álmodozó szoba, van a realista szoba és van a kritikus szoba. Az álmodozó szoba az, amikor még mindent beleírok a darabba ami jólesik, például hogy akkor az ott megfordul, lezuhan, leesik a földgömb, kettétörik, abból kijön a csillámpor, az ráhull a színészre... De nyilvánvalóan egy picit már olyan szemmel írom, hogy a színpadon ez hogy fog megtörténni. A következő lépés elkészíteni a kreatív terveket, díszlettervet, jelmeztervet – ebben az évtizedben az animációt. Két-három hónapot próbálunk egy darabot általában, de egy díszletnek a kitalálása, az nem két hónappal a darab bemutatása előtt történik, hiszen azt le kell gyártani, adott esetben még közbeszerzési pályázatot kell írni hozzá, tehát ennek jócskán meg kell előznie magát az olvasópróbát. Viszont akkor járok jól, és ezt magam miatt csinálom így, hogyha én utána már meglepetéseket nem tartogatok önmagam számára. Szóval ezért van kész 100%-ban, nem azért, mert nem bízom a színészekben. Ez nem az a műfaj, ahol a színész kreativitására lenne hagyva bármi. És ez lehet, hogy nagyon pragmatikusan hangzik, vagy diktatórikusan, de valóban ez az igazság. 100%-ig ki kell találni a darabot, de hagyni kell benne természetesen 10-12% mobilitást, mert meglepetés érhet engem is közben.

– Miben különbözött a szegedi-, az Operettszínházas- és az úgynevezett turné-verzió? Hányszor rendezte meg az Apácashow-t?

– Valójában a különbség szinte észrevehetetlen. Hátul viszont orbitális különbségek vannak. Sok többletmunkát jelentett, leginkább az előadást kiszolgáló személyzetnek. Valójában törekedtünk arra, hogy lehetőség szerint a színpadon ugyanaz történjen, viszont ami hátul van, az teljesen más. Igazából az ügyelő a főszereplő, olyankor mikor elhagyjuk az Operettszínházat, mert teljesen máshonnan kerülnek be a díszletek, ugyanoda, de máshogyan. A színészeknek ez bent a színpadon nem jelent különbséget. Nyilvánvalóan mindegyik előtt egy picit próbáltunk, a szélesség az, ami változik. A Szeged Szabadtéri színpadja 20 méter széles, az Operettszínházé 12.

– No replika előadásként kellett színpadra állítania az Apácashow-t, ami Broadway-en és a Westend-en is sikeresen futott.

– Általában ilyenkor nem aggódom, mert annyira bátor szemlélettel nyúlok hozzá ezekhez a darabokhoz. Például a színpadot uraló diszkógömb, ami egy picit egy templom kupolájához hasonlít, de közben pedig egyik fő eleme a hetvenes évek végének, szóval nem tartok attól, hogy bármi hasonlítana, de nemcsak ebben váltam le a kinti előadásról, hanem valahogy a lelkiségében is. Nekem annyira van saját színházképem, hogy nem is tudnék replikát csinálni. A Shrek esetében például meg sem néztem a kintit.

– Véletlenül sem ment el abba az irányba?

– Nem. Messze nem. Harminc napraforgó görkorcsolyázott a színpadon, tényleg fura lett volna, hogyha a Broadway-n ugyanezt találják ki, hát nyilván nem.

A darab egy picit arről is szól, hogy valaki hogyan találja meg a hitet a maga módján
Fotó: Tari Róbert

– Harminc görkoris apáca.

– Nem. Ebben a darabban azért sok realizmus van. Ezért lehet bátran ezt picit szürreálisabb térben eljátszani. Ennek a lelkisége más. Egy keresztény ország vagyunk, és erre én magam is büszke vagyok, és azt éreztem, hogy ez a darab egy picit erről is szól, hogy valaki hogyan találja meg a hitet a maga módján. És az egy nagyon nagy dolog, hogy bekerül valaki egy számára idegen környezetbe, bekerül egy apácazárdába annak dacára, hogy ő nagyvilági életet él, ráadásul túl nagyvilági életet. Egy nő, aki énekesnő szeretne lenni, és közben pedig egy gengszternek a kitartottja, egy szabadszájú, másokkal nem törődő, önző személyiség bekerül egy ilyen nagyon önzetlen világba, ahol a szeretet diktál, és talán egy kicsit túl sok a szabály. És az ő szabálytalansága hatással van a zárda zártságára, és a zárda szeretetteljessége hatással van az ő szeretetéhségére.

– A Legénybúcsú című darabnak szerzője, rendezője és játszott is benne.

– Az véletlenül alakult úgy. Nagyon keveset játszom már. A rendezés került előtérbe.

– Az Apácashow-t Szente Vajk egyik eddigi legjobb rendezésének tartják.

– Ezt boldogan aláírom, mert tényleg sikerült beletennem a vízióba azt, amit szerettem volna. Monumentális, és mégis lelkileg érintett darab. És az nagyon nehéz, hogy ezt a kettőt meg tudja csinálni az ember. Hogy egy monumentális előadást vigyen színre, amely a musical törvényeinek minden szegmensében megfelel, de mégis át tudjon adni egy lelki síkon játszódó történetet.

– A Madách Színházban az elmúlt hét végén ismét látható volt a Liliomfiból írt darabja, a József Attila színházban pedig Macskafogót rendezett. Mi van még a tarsolyában?

– A Mester és Margarita az Operában. Nagyon várom, mert egy izgalmas zene, kortárs, opera, de stílusjegyeiben megtalálható a musical, a rock, szerintem azért is kerestek meg engem, mert egy olyan rendezőt szerettek volna, aki jártas a musical műfajában.