Biztonságban a munkahelyek
Továbbra is a jelentős szakemberigény, valamint a bérek két számjegyű emelkedése jellemzi a hazai munkaerőpiacot, csupán a dolgozók rémisztgetése, hogy megkezdődött a munkavállalók elbocsátása.
Továbbra is a jelentős szakemberigény, valamint a bérek két számjegyű emelkedése jellemzi a hazai munkaerőpiacot, csupán a dolgozók rémisztgetése, hogy megkezdődött a munkavállalók elbocsátása.

Évtizedes távlatban a kétszeresére kell növelni a magyarországi banki hitelkitettséget, és jobban be kell vonni az elérhető egyéb forrásokat, hogy megvalósulhassanak a kitűzött növekedési célok.

Várhatóan az idén is meghaladja a keresetek átlagos emelkedése a tíz százalékot a versenyszférában, bár az érdekképviseletek már kisebb felzárkóztatásra számítottak 2019-ben.

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Magyar-Kínai Tagozatának elnöke szerint Magyarország logisztikai szempontból akár olyanná is válhat, mint Dubaj.

A Nemzeti Versenyképességi Tanács több mint kétéves működése eredményes, a testület több versenyképességi javaslatát is elfogadta a kormány – jelentette ki Varga Mihály az NVT ülésén.

Akár harminc százalékkal is emelhetik a szakképzésben dolgozó szakoktatók bérét, ha a kormány elfogadja a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara javaslatát.

Hazánk exportszerkezetében az EU tagországaival való kereskedés mintegy 80 százalékot tesz ki, az odaszállított magyar termékek versenyképesek, magas minőséget és műszaki tartalmat képviselnek.
A bevándorlás teljesen át fogja alakítani a világot, amelyben most élünk, és ami majd 2050-ben vagy azután történik, az annak lesz a következménye, ami most zajlik.

György László az Országos Vállalkozói Mentorprogram nyitórendezvényét megelőző sajtótájékoztatóján elmondta, a magyar kkv-k az elmúlt nyolc évben lépést tudtak tartani a nagyobb vállalatokkal.
A kamara elnöke az infláció alakulásáról hozzátette: az infláció várhatóan magasabb lesz, mint amivel a döntéshozók számoltak.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Tisza Párt elnöke nem érzi az iróniát.

Megnyitják majd az épületet az utasok előtt.

A most bevezetett Trump-számla például ugyanaz, mint a magyar babakötvény.

Az adatvédelmi hatóság elnöke szerint alapvetően a Tiszáé a felelősség a párt mobilapplikációjának adatszivárgási ügyében, azonban a hatósági vizsgálat akár tavaszig is elhúzódhat.

A vádlott zavarosan beszélt, megbánást nem tanúsított.

Szent-Iványi István volt EP-képviselő szerint a Fehér Ház a magyar–amerikai csúcsot a legalacsonyabb szinten kezelte. Ott voltam – és ennek éppen az ellenkezője történt – írta közösségi oldalán Orbán Balázs.

Pár hónapon belül minden megváltozik.

Despite the undeniable success, some are still looking to split hairs, Hungary's Prime Minister posted on social media.

A magyar válogatott csütörtökön lép pályára Jerevánban.

Mi történne, ha a polgárháború sosem érne véget, és az Egyesült Államok sorsát az apokalipszis négy lovasa irányítaná?
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.