Levél egy volt barátomnak
Semmit sem tudtok a szabadságról, hiszen soha nem is kellett megvívnotok érte.
Semmit sem tudtok a szabadságról, hiszen soha nem is kellett megvívnotok érte.

Magyarország a konzervatív fordulat élén jár, egyre többen figyelnek ránk.

Trianon, a halálos ítélet kimondása és végrehajtása után Magyarország feltámadt. A feltámasztást elvégző három államférfi: Horthy, Bethlen és Klebelsberg.

Az imameghallgatás erősíti azt a meggyőződésünket, hogy a bíboros „ma is törődik velünk, ma sem mindegy neki egyházunk és hazánk sorsa” – fogalmazott az esztergom-budapesti érsek.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Kedden ül össze legközelebb a kormány.

Az aktuális és a visszamenőleges pótdíjat is beszedik ilyenkor a helyszínen.

Vehemens stratégiával ugrik neki januártól a kampánynak a Tisza Párt elnöke.

Az egyik balesetben egy autó is kigyulladt.

Az oroszok szerint Európa nem akar békét.

Nemzetközi együttműködésben, két óceánon hajtottak végre nagyszabású akciókat.

„2029-ig akarják Ukrajnát felvenni az Európai Unióba.”

A rohanó világban szükségük van egy biztos pontra.

„Izrael népe veletek van, érezzük a fájdalmatokat, osztozunk a döbbenetetekben.”

Horváth Laura a 2023-as a CrossFit Gamesen aratott diadala után most újabb nagy győzelmet ért el.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.