Ahogy Márki-Zay Pétert, úgy Magyar Pétert is messiásként akarja eladni a nemzetközi baloldali média
Ugyanazok a szerzők ugyanazokat írják, ha meglátnak egy baloldali politikust feltűnni Magyarországon.
Ugyanazok a szerzők ugyanazokat írják, ha meglátnak egy baloldali politikust feltűnni Magyarországon.

Bayer Zsolt vendége volt a Hír TV-ben a Fidesz frakcióvezetője.

Mráz Ágoston Sámuel szerint lehet, hogy a budapesti olimpiát meghiúsító párt eltűnik a politikai színpadról.

Zila János, az Alapjogokért Központ elemzője szerint Magyar Péter az elmúlt időszakban már kifejezetten a baloldali szavazók felé orientálódott.

A Magyar Péter és Márki-Zay Péter közötti hasonlóságok árulkodók Menczer Tamás szerint.

Menczer Tamás szerint lenézés, gőg, önimádat jellemzi a baloldali ügyvédet.

Pedig előtte azt mondta, hogy sosem teszi be a lábát a Klubrádióba.

Külföldön élő magyarokat vettek célba a közösségi médiában.

Külföldön is van kereslet a háborúellenes magyar kormány megbuktatására.

Deák Boldizsár akkor telepedett át Erdélyből Magyarországra, amikor jellemzően a román állam ügynökeit küldték hazánkba.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Magyar Péter alaposan kihúzta a gyufát. A Női DPK alapító tagja szembesítette a hazugságaival.

A miniszterelnök köszönetet mondott mindenkinek, aki részt vett a háborúellenes gyűléseken.

Egy év alatt több mint 200 ezer fővel tudta növelni a követőbázisát.

A kormányfőnek nem csak munkájába, hanem kikapcsolódásába is betekinthetünk.

A NABU több ukrán parlamenti képviselőt vádolt meg azzal, hogy kenőpénzt kaptak cserébe azért, hogy bizonyos parlamenti döntések mellett szavazzanak.

A Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója közösségi oldalán tett közzé bejegyzésében kiemelte: csak Orbán Viktor és a Fidesz–KDNP tudja és akarja megvédeni Magyarországot.

A német kancellár és az ukrán elnök a Trump-találkozó előtt beszéltek egymással.

Új operabemutatókat, közte A trubadúrt és a Parasztbecsületet kínálja a Margitszigeti Színház 2026-os évada.

Kövesse velünk élőben a PDC-dartsvilágbajnokság szombat délutáni eseményeit!

Nem minden juttatás kötődik a legkisebb keresetekhez
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.