
- Magyar Nemzet
- magyar válogatott
magyar válogatott

A kazahok ellen kezd a magyar válogatott a női kézilabda-vb-n
Iványi Dalma: Nem változtak az álmaink
A magyar női kosárlabda válogatott szövetségi edzője szerint a felkészülés kezdete óta a tokiói olimpia lebeg az együttes szeme előtt.

Ciprusra igazolt Lang Ádám
Szlovénia elleni sikerrel kezdte az Eb-t a magyar női kosárlabda-válogatott
A mieink a szerb-lett közös rendezésű kontinensbajnokság első fordulójában remek hajrával 88-84-re győzték le a szlovén együttest Nisben.

Eb-ezüstérmes lett a magyar női kardcsapat
Az európa-bajnoki második hely kiharcolása nagy siker a női kardozóknak, és sokat is ér az olimpiai kvalifikációs menetelésben.

Legyőzte a japánokat a magyar válogatott a férfi vízilabda világligában
A mieink a sorozat Belgrádban zajló szuperdöntőjében az A csoport második helyén zártak és pénteken 15 órától az ausztrálokkal negyeddöntőznek.

Hazai pályán Rossival
Nem állítom, hogy egészen Pozzuoliig kellett elutaznom, hogy erre a következtetésre jussak, de mindenképpen megerősödtem abban, amit eddig is tudtam: a válogatott jó kezekben van Rossinál.
Tartalékosan is éremért
A belgrádi Tasmajdan-uszodában rendezik a férfi vízilabda világliga nyolccsapatos szuperdöntőjét, amelyen együttesünk nem a legerősebb összeállításában ugrik vízbe.

Veretlenül zárta a magyar válogatott a férfi kézilabda Eb-selejtezőt
A magyar férfi kézilabda-válogatott vasárnap 32-29-re legyőzte Olaszország csapatát az Európa-bajnoki selejtezősorozat utolsó fordulójában, Kecskeméten.
Fontos híreink
Kiderült, hogy meddig tarthat az ukrajnai békedokumentum előkészítése

A kényszersorozás a hajléktalanokat is elérte + videó

Tragikus hirtelenséggel elhunyt az M1 híradósa

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Elhunyt Keleti Éva fotóművész
94 éves korában meghalt a Kossuth-díjas és Balázs Béla-díjas fotográfus.

Friss amerikai kutatás: túl kockázatosnak tartják a választók Magyar Pétert
A politikai verseny éles, de a bizonytalanság és az aggodalom erősen jelen van a választói gondolkodásban.

A nemzeti petícióval a magyarok kimaradhatnak a háborúból
Orbán Viktor a petíció fontosságát hangsúlyozta.

Orbán Viktor üzent Zelenszkijnek: A bűnöket feljegyezzük és nem hagyjuk büntetlenül
A miniszterelnök szerint Brüsszel gond nélkül feláldozza a magyarokat.
Külföldi híreink

Német támogatás a magyar ítélet mögött: Maja T. ügye lezárult első fokon
A szélsőbaloldali antifasiszta aktivistát a budapesti erőszakos támadások miatt állították bíróság elé.

Ukrajna visszacsapott: Oroszország áram és fűtés nélkül maradt + videó
Ezek után retteghet Kijev.

„A szívem is fáj, elég átélni az egészet” – megtörten nyilatkozott a Magyar Nemzetnek a kényszersorozás magyar áldozatának édesanyja
Újabb magyar lett az áldozata az orosz–ukrán háborúnak.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Ez a termék rákos megbetegedést okozhat, a hatóság kivonta a forgalomból
Ha ilyen termékkel rendelkeznek, ne fogyasszák el!

PM Orban on Donald Trump’s Support: We Must Gather Friends
Brussels is up in arms about the 14th-month pension, but the prime minister has made it clear that Hungarian pensioners are entitled to it.

Rommá törtek egy gyönyörű Ford Mustangot a Váci úton + fotó
Mélyre taposta a gázt a sportkocsi vezetője a vizes úton. Mint kiderült, nem is ülhetett volna kormány mögé.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
