A kormány nem enged a bevándorláspárti nyomásnak
Az uniós források nem könyöradományok, hanem az európai közösséggel kötött megállapodások alapján járnak Magyarországnak – nyilatkozta Szijjártó Péter.
Az uniós források nem könyöradományok, hanem az európai közösséggel kötött megállapodások alapján járnak Magyarországnak – nyilatkozta Szijjártó Péter.
A nemzetközi roma nap alkalmából a Magyar Nemzet két ember emlékeit idézi fel, akik szereplői voltak az 1990. március 20-i marosvásárhelyi eseményeknek.
Ennek alapját a magyar emberek szorgalma teremtette meg, hiszen majdnem egymillióval többen dolgoznak most, mint a kormányzásuk kezdetekor – nyilatkozta az államtitkár.
Gulácsi Péter, az RB Leipzig és a magyar válogatott kapusa nyerte 2018-as teljesítményéért a Magyar Aranylabda díjat.
Szkukalek Igor elmondása szerint nem volt fenékig tejfel az élet, amikor magyarként kellett érvényesülnie a szlovák klubjaiban.
A kormány továbbra is a svéd gyártású Gripen harcászati vadászbombázókra alapoz az ország légvédelmében, nincs döntés ötödik generációs amerikai harci gépek beszerzéséről.
Magyar dallamokra érkezik a tavasz New Yorkba, március 8-tól ugyanis magyar komolyzenei rendezvénysorozat kezdődik az Egyesült Államok keleti parti metropoliszában.
Idén 450-500 autóbusz készülhet el a magyarországi gyárakban, és cél az, hogy az éves termelés 2022-re meghaladja az ezret – mondta el a Világgazdaságnak Vincze-Pap Sándor, a Magyar Buszgyártók Szövetségének elnöke.
Megújította a magyarországi nagyvárosok stratégiai zajtérképét az agrártárca megbízásából a Hermann Ottó Intézet Nonprofit Kft. – ismertette László Tibor Zoltán, az Agrárminisztérium (AM) környezetvédelemért felelős helyettes államtitkára csütörtökön sajt
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Over the next year, hundreds of investment projects will be launched, continued or completed.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf szerint a kormány nem enged álláspontjából.
Elemzik a vizsgálati eredményeket.
Az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt. ügyfelei az utóbbi időszakban ismét adathalász csalók által küldött értesítőket kaptak nem létező tartozásról.
Zelenszkij bejelentette az idei támogatás összegét.
Az Udvari Kamaraszínház izgalmas darabbal érkezik a színházi találkozóra.
Továbbra is náci szimbólumokat viselnek az Azov ezred katonái.
A Tisza Párt elnöke képtelen szakítani az arrogáns, pökhendi jellemével, már-már kényszert érez arra, hogy belerúgjon mindenkibe.
Zelenszkij bejelentette az idei támogatás összegét.
Az Udvari Kamaraszínház izgalmas darabbal érkezik a színházi találkozóra.
Továbbra is náci szimbólumokat viselnek az Azov ezred katonái.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.