Több mint százezer magyar kap pakkot a választási irodától
Mutatjuk, mi van benne.
Mutatjuk, mi van benne.

A magyar és az amerikai jobboldal együttműködése már Trump elnök első ciklusa alatt is gyümölcsözőnek bizonyult, és az elmúlt években egyre erősödött.

Sok esetben épp a nemzetközi közösség, és benne az Európai Unió intézkedései vezetnek újabb válságok kipattanásának veszélyéhez – közölte a külgazdasági és külügyminiszter.

– Itt az ideje véget vetni a külső beavatkozásoknak, a szankciós fenyegetésnek és a szerb nemzet démonizálásának – közölte Szijjártó Péter.

A nagy tartományi vállalatok összesen 680 milliárd forintnyi beruházást hajtanak végre Magyarországon az elektromosautó-iparban és a csomagolóanyag-iparban.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf leszögezte: a magyar adófizetők pénzét nem fogják erre a háborúra költeni.

A tagállamoknak is terveket kell készíteniük, és a paktum két év múlva lép hatályba.

Külső és belső erők is azon dolgoznak, hogy belerángassanak a háborúba.

Nem mindennapi közlemény.

A miniszterrel készült beszélgetésben kemény és igazságtalan vádak hangoznak el hazánk számlájára.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A szomszédokat sokkolták a történtek.

Szentkirályi Alexandra szerint a fővárost kisiklatta Karácsonyék hatalomra kerülése.

A Fidesszel az is jól jár, aki nem ránk szavaz – mutatott rá a kommunikációs igazgató.

Novemberben több tízezer forinttal több jár az időseknek.

A magyar–amerikai együttműködés aranykora.

A külügyminiszter beszámolt arról, amit az amerikai–magyar csúcs eredményeiről, következményeiről és kulisszatitkairól tudni érdemes.

„Amíg ő az elnök ott, és én a miniszterelnök itt, nem lesz szankció” – írta a közösségi oldalán Orbán Viktor a Donald Trumppal folytatott tárgyalása után.

Mintegy 4800 szerződést kötöttek novemberig.

A madridi pontvesztés után a klub a tévéjében tett panaszt a játékvezető és a videóbíró miatt.

És ezek a hazai ugyanilyen sajtó számára az etalon.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.