Ezt az eseményt nézték a legtöbben a televízióban
Rekordot döntött az adó nézettsége.
Rekordot döntött az adó nézettsége.

Az amerikaiak aggódnak.

Kedvező nemzetközi környezet és külső körülmények is kellettek ahhoz, hogy nemzetpolitikát lehessen folytatni.

A politikai igazgató szerint Magyarországnak minden területen és számos irányba kapcsolatokat kell építenie saját nemzeti céljai elérése érdekében.

Folyamatos a nyomás a patriótákon.

A pótalkatrészek beszerzése még folyamatban van.

A kormányzó arra kéri a tiszteket, óvakodjanak a ma elterjedt kufárszellem befolyásától, amely nem ismer sem hazát, sem nemzetet, sem családot.

A kötet nagyban hasonlít a XIX. század második felének magyar útleírásaira.

Mozgalmas ünnepnap a honvédségnél.

A felejthetetlen tűzijáték után köszöntötte Magyarországot a miniszterelnök.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A mentésben a kalocsai tűzoltók, a hajósi önkéntesek, a körzeti megbízott és mentősök vettek részt.

A kormányzati beruházások érdemben javították a főváros közlekedési infrastruktúráját.

Érkeznek a gyerekek és az unokák a kormányfőhöz.

Életveszélyesen megsebesítette volt élettársát.

Nasry Asfura konzervatív üzletembert hirdették ki győztesnek.

Az egyik legszebb keresztény karácsonyi hagyomány a célkeresztben.

Ha mindegyikünk átérezné a másik szenvedését, szolidáris lenne a gyengébbekkel és az elnyomottakkal, akkor más lenne a világ – fogalmazott karácsonyi üzenetében a szentatya.

A magyar válogatott csapatkapitánya öt fotóból álló kis albumot dobott össze.

A frakcióvezető nagy mennyiségben főz, mert a családot és a baráti kört is ő látja el.

A kutatóűrhajóssal beszélgettünk.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.