Idén sem közvetíti magyar adó az Eurovíziós Dalfesztivált
Magyarország már negyedik éve nem nevez indulót.
Magyarország már negyedik éve nem nevez indulót.

A szentatya nagy sikerű, tavaly előtti vendégeskedése után úgy fogalmazhatunk, hogy ő a magyarokhoz nem is látogatóba, hanem szinte hazajön.

A magyar határszakaszon az illegális bevándorlók mintegy 59 százaléka járművekben elrejtőzve próbál meg törvénytelenül bejutni Magyarországra.

A szentszéki szóvivő szerint nem kizárt, hogy a pápa Ukrajnáról és a békéről is szót ejt majd.

Igor Matovic a Magyarország-ellenes megjegyzéseivel igyekszik megnyerni a választókat.

Nagyon közel a megállapodás az igazságügyi csomagról is az uniós bizottsággal – tudatta az igazságügyi miniszter.

Az elmúlt ezer évben mindössze ötödik alkalommal fordul elő, hogy a Szent Péter trónján ülő katolikus egyházfő tiszteletét teszi Magyarországon.

A mi gazdáinkat kell védeni, nem pedig az új keletű szokásjogot, hogy brüsszeli felfogásnak alávetve magunkat szíveskedjünk tönkretenni a saját mezőgazdaságunkat.

Az államfő közölte, Ukrajnát nem szabad bátorítani abban, hogy irreálisok legyenek az elvárásai.

Sokan azt sem tudják, hogy hol található.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Győzelmi fotót posztolt a miniszterelnök.

Pulcsin, bögrén és pólón is feltűnt már a rajz.

Politikailag inkorrekt műsorunkban Ambrózy Áron kollégánk vádlóiról is hosszasan szó esett.

Ilyesmit legutóbb Ceausescunál láthattunk.

Új ukrán fegyverexport-iroda nyílik Berlinben.

Zelenszkij akaratából a nyugati szövetségesek és a brüsszeli vezetők beletolják Európát a háborúba.

Zbigniew Ziobro szerint egy bűnbanda irányítja Lengyelországot.

Megdöbbentő és felháborító jelenetek játszódtak le a nagyszabású Wicked: For Good című film premierjén Szingapúrban.

A lefújást követő percek hozták az Örményország-Magyarország legszebb pillanatait.

„Nem csoda, hogy egyetlenegy valós, hiteles elszámolást sem láthatott még senki Európában.”
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.