Önsorsrontás
Az Európai Bizottság azzal, hogy visszatartja a lengyeleknek és a magyaroknak járó uniós forrásokat, lényegében a teljes közösséget gyengíti.
Az Európai Bizottság azzal, hogy visszatartja a lengyeleknek és a magyaroknak járó uniós forrásokat, lényegében a teljes közösséget gyengíti.

Az Eurostat adatai szerint minden tagállamban jelentősen nőttek az áram- és gázárak.

Nem most kerül először szembe egy válság kihívásaival az Orbán-kormány. A koronavírus-járvány idején is fontos cél maradt a gazdaság teljesítményének az erősítése.

A Magyarország és az Egyesült Királyság között fennálló kitűnő kétoldalú viszony mélyen gyökerező történelmi kapcsolatokon alapul.

A magyar államfőt Alexander Van der Bellen osztrák szövetségi elnök fogadta hivatalában csütörtökön.

Az új vezeték kiépítését október elején jelentette be Alekszandar Vucsics szerb államfő Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel való egyeztetését követően.

Az ukrajnai háború miatti elhidegülés után újra felmelegedhetnek a magyar–lengyel kapcsolatok.

A kormány nem vitatkozni akar, hanem együttműködni, így nincs bajunk az Európai Bizottság által kért tizenhét pont végrehajtásával.

Úgy tűnik, a háború mindent átírt. Európa feltételek nélkül támogatja Ukrajnát, miközben a saját tagállamait leckézteti.

A magyarok zöme keresztény országnak tartja hazánkat.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Jó hangulat kerekedett, egy órán keresztül faggatták a vendégeket a helyiek.

Győzelmi fotót posztolt a miniszterelnök.

Pulcsin, bögrén és pólón is feltűnt már a rajz.

Politikailag inkorrekt műsorunkban Ambrózy Áron kollégánk vádlóiról is hosszasan szó esett.

A döntés értelmében a kijelölt szervezetek és azok tagjai elveszítik hozzáférésüket az amerikai pénzügyi rendszerhez.

Új ukrán fegyverexport-iroda nyílik Berlinben.

Zelenszkij akaratából a nyugati szövetségesek és a brüsszeli vezetők beletolják Európát a háborúba.

Lukács Dániel képletesen írta le, mi történt az örmények gólhelyzeténél.

A szövetségi kapitány nem érti, szünet után mi történt a csapatával.

Az írek 2-0-ra nyertek Dublinban, így vasárnap a Puskás Arénában legalább egy pontot szereznünk kell ellenük a pótselejtezőhöz.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.