Országszerte sokat javult a levegőminőség
Szombaton egyetlen településen sem volt veszélyes kategóriában a levegő minősége.
Szombaton egyetlen településen sem volt veszélyes kategóriában a levegő minősége.

A januártól hatályos minimálbér-emelés mértéke jelenleg az egyik legnagyobb a környezetünkben.

– Amíg évről évre megdöntjük a befektetési rekordot, biztonságban vagyunk – fogalmazott a miniszter.

Az igazságügyi miniszter Nyíriben, a zempléni település megújult művelődési házának átadóünnepségén mondott beszédet.

Nagyhatalommá válik hazánk az elektromos autókhoz szükséges akkumulátorok gyártásában.

Hiába akar az EU osztatlan közös teret biztosítani huszonhét ország félmilliárd polgárának, a rendezetlen nemzeti(ségi) kérdések továbbra is kísértenek Európában.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter Ben Wallace brit hivatali kollégájával tárgyalt.

Hazánk érte el a legnagyobb javulást a térségben 2019 és 2020 között, dacára a járvány miatti visszaesésnek.

A téma időszerűségét az adja, hogy Pécsett másfél hete rendezték a legitim Vitézi Rend ünnepélyes vitézavatását.

A Likud párt nemzetközi koordinátora szerint Magyarország ma Izrael legjobb európai szövetségese.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Jó hangulat kerekedett, egy órán keresztül faggatták a vendégeket a helyiek.

Győzelmi fotót posztolt a miniszterelnök.

Pulcsin, bögrén és pólón is feltűnt már a rajz.

Politikailag inkorrekt műsorunkban Ambrózy Áron kollégánk vádlóiról is hosszasan szó esett.

A döntés értelmében a kijelölt szervezetek és azok tagjai elveszítik hozzáférésüket az amerikai pénzügyi rendszerhez.

Új ukrán fegyverexport-iroda nyílik Berlinben.

Zelenszkij akaratából a nyugati szövetségesek és a brüsszeli vezetők beletolják Európát a háborúba.

A szövetségi kapitány nem érti, szünet után mi történt a csapatával.

Az írek 2-0-ra nyertek Dublinban, így vasárnap a Puskás Arénában legalább egy pontot szereznünk kell ellenük a pótselejtezőhöz.

A magyar labdarúgó-válogatott gólfelelőse örül, de izgult is Jerevánban.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.