Szijjártó Péter fogadta a távozó izraeli nagykövetet
A miniszter arról biztosította a nagykövetet: a magyar külpolitika egyik fontos törekvése továbbra is az lesz, hogy Izraelhez tisztességesen közelítsenek a nemzetközi politikai életben.
A miniszter arról biztosította a nagykövetet: a magyar külpolitika egyik fontos törekvése továbbra is az lesz, hogy Izraelhez tisztességesen közelítsenek a nemzetközi politikai életben.

Klaus Meinével, a Scorpions zenekar énekes-frontemberével hangjának elvesztéséről, a zenekar elmúlt ötven évéről és az őszi koncertjükről beszélgettünk.

Az elmúlt tíz év Magyarországon bebizonyította, hogy „nálunk a jövőt nemcsak meg tudják tervezni, hanem meg is tudják valósítani” – mondta a kormányfő.

A Külgazdasági és külügyminisztérium közleménye szerint a felek megerősítették elkötelezettségüket a kétoldalú kapcsolatok további fejlesztése iránt.
Teljes a nézetazonosság a jövőt illető legfontosabb kérdésekről és a legfontosabb kihívásokra adandó válaszokról – mondta a miniszter miután fogadta a bolgár miniszterelnök-helyettest.

Erőteljes növekedést ért el Közép- és Kelet-Európa az elmúlt esztendőben: a régió bruttó hazai terméke 4,3 százalékkal gyarapodott tavaly a 2017-ben elért 4,6 százalékos bővülés után.
Őszentsége II. Illés katolikosz pátriárkával, a georgiai (grúz) ortodox egyház vezetőjével találkozott Áder János államfő pénteken Tbilisziben, háromnapos hivatalos útja zárásaként.
A gyermeket nemcsak meg kell szülni, de e szellemben, miliőben kell felnevelni. Ehhez azonban egyetlen család kevés. Szükséges hozzá a megfelelő tágabb környezet, a közösség, a társadalom, az ország.

A miniszter szerint fontos, hogy a gazdasági szereplőkkel való együttműködésből is érkezzenek források az egyetemekre, amire a Corvinus átalakítása révén is sor kerülhet majd.

Amikor sorsoltak a 2020-as labdarúgó Európa-bajnokság selejtezőire, úgy tűnt, hogy az E csoportban Horvátország és Szlovákia dönti el egymás között az első két hely sorsát.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A környéken áramkimaradás van, a BKK járatait is elterelték.

Aki teheti, ne induljon útnak.

Az ügyet felderítő rendőröket kitüntették.

A frakcióvezető szerint a választás után derül ki, hogy mi lesz a mentelmi jog sorsa.

Bemutatkozott a Predator.

Farage-ra van szüksége a briteknek a korábbi pénzügyminiszter szerint.

Oresnyik vs. Arrow 3.

A magyar játékost a debütálásakor zavarta az orkánerejű szél, de más dolog is hátráltatta.

A fejleményekről a Budapest Airport folyamatosan tájékoztatást ad a honlapján.

The Tisza Party has been left with nothing but political trickery, PM Orban said.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.