Hogyan gondozd a Magyar Péteredet?
Mi köze a politikának a pszichiátriához? Jó esetben semmi. Ám ez most nem jó eset.
Akár találós kérdés is lehetne, hogy mi a közös az amerikai Demokrata Párt iowai bénázása, a jelölőgyűlésükön tapasztalt kaotikus, nevetséges eredményközlési képtelenség és Kunhalmi Ágnes szocialista élpolitikus tragikomikus, fatális névtévesztése, Nyirő József és Nyírő Gyula összekeverése között.
További feladvány: mi a hasonlóság Nancy Pelosi, a Demokrata Párt egyesült államokbeli képviselőházi elnöke és Bangóné Borbély Ildikó, az MSZP országgyűlési képviselője között? Sokkal egyszerűbb a megfejtés, mint első megközelítésre tűnik. A rejtvény feloldása első esetben a tökéletes alkalmatlanság, műveletlenség, az ismeretek ordító hiánya.
Ha ugyanis Amerikában nem lenne tropára zúzva az iskolai oktatás és az emberek tudnának komputer nélkül is számolni, nem történt volna meg az a világraszóló blama, hogy képtelenek voltak hosszú napokon keresztül kideríteni, hogy az elnökjelöltségre pályázók közül ki mennyi szavazatot kapott. Sőt, valójában máig nem lehet mérget venni arra, hogy Bernie Sanders valamivel tényleg megelőzte Pete Buttigieget az első pártbeli elnökjelölési megméretésen.
Ugyanígy ha Kunhalmi Ágnes műveltségi szintje nem annyira alacsony, a szocialista párt oktatási szakpolitikusa nem ég akkorát azzal, hogy nem tudja: a lipótmezei elmegyógyintézet egykori legendás főorvosa, Nyírő Gyula és a baloldal által megkövezett és alaptalanul lefasisztázott kiváló magyar író, Nyirő József nem egy és ugyanazon személy. És akkor talán nem nácizza le egy tévébeszélgetésben Nyírő Gyulát, akiről kórházat neveztek el.
S hogy mi a helyzet Nancy Pelosi és Bangóné Borbély Ildikó szellemi rokonságával? Erre sem ördöngösség rájönni. Miként a Demokrata Párt veterán képviselőnője akkurátusan, laponként összetépte Donald Trump amerikai elnök beszédét, úgy marcangolta miszlikbe Bangóné is 2018 novemberében a magyar parlamentben egy felszólalásnak álcázott szokásos üvöltöző performance részeként az akkori nemzeti konzultáció kérdőívét. Mindkét teátrálisan brutális gesztus öngólnak bizonyult. Ahogy Nancy Pelosi bunkó cselekedete Donald Trump évértékelő beszédének összetépésével a republikánus szavazók vérig sértésével volt egyenlő, úgy a szocialista botrányhősnő is a magyar anyákat, családokat nullázta le jelképesen, miután a kérdések a családok támogatására vonatkoztak.
Ha meg akarjuk fejteni a baloldal sokszor röhejesen megnyilvánuló alkalmatlanságának, tehetetlen dühének gyökereit, akkor sem vágjuk túl nagy fába a fejszénket. A baloldalon kíméletlen kontraszelekció ment végbe. Miután nem a szellemi képességek határozzák meg a hierarchiában az előmenetelt, hanem az, hogy valaki hajlandó legyen a legszélsőségesebb akciókra és viseltessen az eszmei irányvonal iránt feltétlen bizalommal, hűséggel, az észbeli képességek háttérbe szorulnak. Ez viszont azt eredményezi, hogy képtelenek minőségi jelölteket találni bármilyen pozícióra. Másként fogalmazva, nem önálló cselekvésre alkalmas, ötletgazdag, tehetséges intellektusokra van szükségük, hanem végrehajtókra, politikai aktivistákra.
Ennek azonban krónikus, drasztikus színvonalesés az ára.
Tekintve ugyanakkor, hogy Magyarországon már nem valódi pártok működnek, hanem a globalista baloldal ügynökszervezetei, lerakatai, a szimptómák ugyanazok, mint nyugaton vagy Amerikában. Egy régi Latabár Kálmán-film címével élve ezt a jelenséget a selejt bosszújának is nevezhetjük. Lépten-nyomon, egyre gyakrabban beleütközünk a jelenségbe a baloldal akcióit, destruktív ténykedését figyelve.
Az egyik legfrissebb példát a kontraszelekció okozta blődségekre az ezen a téren amúgy is rendkívül termelékeny Momentum szolgáltatta, amelynek elnöke, Fekete-Győr András, alias Fegyőr is a tudáshiány, tájékozatlanság egészen durva jeleit adta már eddig is, amikor kiderült: fogalma sincs Budapest térképéről, de az alapvető élelmiszerek áráról sem. Az irracionalizmust, trendi lükeséget csúcsra járató párt kongresszusa mottójául az Új évtized, új lendület hangzatos jelmondatot választották. Ezzel az a baj, hogy az évezred új évtizedét nem most, hanem csupán jövő január elsején kezdhetjük meg. Egy évtized ugyanis tíz évből áll, aminek tizedik évét most kezdtük meg. A második, vagyis új évtizedre majd’ egy évet várni kell. Ennyi. Ritka nagy bukta, amikor egy magát XXI. századinak nevező alakulatnak már az új szlogenje se stimmeljen és ily látványosan gyűljön meg a baja az alsó tagozatos számtani tananyaggal. Vagy lehet, hogy csak 2021-től akarnak lendületet venni és addig felfüggesztik minden politikai jellegű tevékenységüket? Nem is rossz perspektíva.
Nem marad el tőlük az újdonsült főpolgármester sem. Karácsony Gergely szintén permanensen produkálja a zöldebbnél zöldebb sületlen zöldségeket. A minap azzal hízelgett a brit főváros muzulmán polgármesterének a találkozójukon, hogy „London fontos példa számunkra, hogy hogyan tehető élhetővé egy nagyváros”. Kétségkívül szép szervilis hűségnyilatkozat, ám ezzel meg az a bibi, hogy például a ballib The Economist osztályozása szerint Budapest sokkal élhetőbb város, mint London. De hát miért kellene az angol fővárost ismernie a Párbeszéd nevű, ismeretlen támogatottságú heccpárt társvezérének, ha egyszer a saját maga által főpolgármesterelt metropoliszt sem ismeri?
Nem csak arra gondolunk, hogy azt sem tudja, merre van Csepel vagy hogy keveri a Nemzeti Múzeumot a Nemzeti Galériával, így azt sem tudja, hol vannak. Hanem arra, hogy egy tévéinterjúban közel másfél millió budapesti lakosról beszélt. Csak hát – mint közismert – hivatalosan 1,75 millióan lakják a fővárost, a peremvárosokkal együtt több mint kétmillióan. Karigeri tehát negyedmillió embert nem létezőnek tekint. Jellemző a felkészületlenségének mélységére, hogy még a botrányos megnyilatkozásairól hírhedtté vált társelnöktársa, Szabó Tímea is kétmilliós Budapestről beszélt egy nap múlva, kvázi helyreigazítva ismerethiányos párttárselnök partnerét.
Karácsony Gergely mintapéldánya annak a rohamosan, károsan és kórosan terjedő axiómának, hogy nem kell értelmiséginek lenni, elég annak látszani. És közben persze szektás balliberálisnak lenni.
A baljós tünetek arra mutatnak: a tudásalapú társadalom helyett a tudatlanságalapú társadalmat akarják létrehozni.
Mi köze a politikának a pszichiátriához? Jó esetben semmi. Ám ez most nem jó eset.
A keresztény emberekkel és jelképekkel való tudatos leszámolás történt Magdeburgban.
A nemzetállam felépítésétől eljutottunk a férfiak szüléséig.
Magyarország nem felejtette el, mennyire fontos a szabadság.
Szánthó Miklós: Mélyről jön és drámai a patriótákat repítő elégedetlenség
Az amerikaiak választás elé állították Zelenszkijt
Vörös riasztást kapott minden Gmail-felhasználó: azonnal törölni kell ezt a 3 e-mailt!
Nyoma veszett a magyar lottónyertesnek: a Szerencsejáték Zrt. most felhívást tett közzé
Eltűnt egy utasokkal teli repülő, keresik a gépet
Hivatalos: elárverezik a legendás magyar gyárat – nem tudták megmenteni
Megingott a Guardiolába vetett bizalom? Haaland válaszolt
Így lesz tökéletes a bejgli: a nagyi titkos hozzávalója kell hozzá
Hogyan gondozd a Magyar Péteredet?
Tudatosan megtervezett, előkészített terrorcselekmény volt a magdeburgi támadás
Félelem uralkodik Magdeburgban – exkluzívan nyilatkozott egy helyi magyar nő a lapunknak
Óriási tüntetés a magdeburgi támadás miatt Németországban + videó
Mi köze a politikának a pszichiátriához? Jó esetben semmi. Ám ez most nem jó eset.
A keresztény emberekkel és jelképekkel való tudatos leszámolás történt Magdeburgban.
A nemzetállam felépítésétől eljutottunk a férfiak szüléséig.
Magyarország nem felejtette el, mennyire fontos a szabadság.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.