Visk fellélegezhet – van esély a Beregszászi járás megmaradására is
A számottevő magyar közösséggel rendelkező Visknek nem kell a járásközpont Huszthoz csatlakoznia.
A számottevő magyar közösséggel rendelkező Visknek nem kell a járásközpont Huszthoz csatlakoznia.

Folytatódnak azok a negatív tendenciák, amik az elmúlt éveket jellemezték Kárpátalján.

2010. május 26-a az újkori magyar történelemben is mérföldkőnek számít.

El kell érnünk, hogy a romániai rendszerváltozás a kisebbségpolitikában is végbemenjen – mondta Tőkés László.

A külgazdasági és külügyminiszter Bukarestben román hivatali partnerével, Bogdan Aurescuval tárgyalt.

A Fidesz szóvivője közösségi oldalán felidézi: május 26. több szempontból is nevezetes dátum.

A döntés a Trianonban szétszakított Magyarország egyesítésének és összefogásának vágyát szimbolizálja.

Arra azért korlátozott számban van lehetőség, hogy például istentiszteleteken tartsanak megemlékezéseket.
A 100 évvel ezelőtt elcsatolt településeken élő magyarok mindennapjaiból láthatunk pillanatképeket.

A Szent Kereszt Plébánia híveinek Darvas-Kozma József címzetes esperes vezetésével mutattak be szentmisét.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Aki nem fizet, gyakorlatilag nem kap ellátást, még a legkisebbek sem – ismertette Magyar Péterék terveit Takács Péter.

A főpolgármester rendkívüli közgyűlésre előterjesztett javaslata kudarcra van ítélve.

Mintegy 15 ezer hiteligénylést nyújtottak be az Otthon start program kapcsán.

Megdöbbentő olvasmány az 1300 milliárdos megszorításról.

Olcsóbb háborúzni még négy évig?

Nézzék meg ezt a videót!

Az EU még több pénzt adna Ukrajnának.

A legenda rájöhetett arra, nem Jimuel Pacquiao lesz az, aki továbbviszi az örökségét a ringben.

A teljes Hunyadi-sorozat is felkerült a streamingplatformra.

A Szép-kártya az egyik legnépszerűbb béren kívüli juttatási forma Magyarországon.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.