Egyre közeledik a majomhimlő veszélyes változata
Franciaországban először mutatták ki az új Mpox-változat fertőzését.
Franciaországban először mutatták ki az új Mpox-változat fertőzését.
Felkészültek az orvosok.
A szállítmány része az EU és tagállamai által vállalt azon kötelezettségvállalásnak, amelynek keretében 580 ezer adag vakcinát adományoznak a majomhimlő elleni harcra.
Már Németországban is kimutatták a vírus új változatát.
A beteg külföldön fertőződött meg, a német lakosságra nézve alacsony a fertőzés egészségügyi kockázata.
Rusvai Miklós virológus arra figyelmeztet, hogy egyre több térségben üti fel a fejét a vírus Afrikán kívül is.
A szakértők kifejtették, miért terjed újra a majomhimlő.
Az Mpox-vírus, vagyis az afrikai majomhimlő legalább fél tucat afrikai országban kering.
A majomhimlő (mpox) új vírusvariánsának elterjedését meg lehet fékezni – hangsúlyozta pénteken Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója.
Ázsia országai közül elsőként Thaiföldön mutatták ki az elsősorban Afrikában terjedő majomhimlő (mpox) új vírusvariánsát – közölte csütörtökön a thaiföldi betegségmegelőzési hatóság.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Március 8-án dupla résszel debütál a Hunyadi sorozat.
A Vörösöket irányító Arne Slot a legerősebb csapatát küldi pályára a BL-mérkőzésen.
Az FTC egyetlen Bajnokok Ligája-győztes labdarúgója inkább a klubjában maradt, mert a további feladatokra akar koncentrálni.
A miniszterelnök a francia fővárosban szerda este Emmanuel Macron elnökkel folytat megbeszélést, előtte azonban magyar egyetemistákkal, majd Nicolas Sarkozy korábbi francia elnökkel találkozott Párizsban.
A DK-vezér szerint Orbán Viktor és Donald Trump a békepárti politikájukkal „tönkreteszik a világot”.
A tavaszi nagytakarítás nemcsak az otthonainkban, hanem a természetben is fontos.
A tervezet többek között a férfi és a női nem kizárólagosságát is rögzítené, valamint az örökbefogadás lehetőségeit is szabályozná.
A DK-vezér szerint Orbán Viktor és Donald Trump a békepárti politikájukkal „tönkreteszik a világot”.
A tavaszi nagytakarítás nemcsak az otthonainkban, hanem a természetben is fontos.
A tervezet többek között a férfi és a női nem kizárólagosságát is rögzítené, valamint az örökbefogadás lehetőségeit is szabályozná.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.