„Nem reális!” Kerkez Milos bravúrosat mentett Haaland elől
A Bournemouth magyar védője hosszú idő után volt ismét a kezdőcsapat tagja.
A Bournemouth magyar védője hosszú idő után volt ismét a kezdőcsapat tagja.
A brazil klasszis hétfőn 32, a portugál 39 eszendős lett.
Jó esély van arra, hogy Casemiro és Aaron Wan-Bissaka befusson az ötszörös aranylabdás portugál mellé.
André Onana úgy mozdult a labdára, mintha lassított felvételen tette volna.
Több mint nyolcezer kilométert utazott André Onana, hogy az Afrika-kupán védjen, de nem kértek belőle.
Az MU túladott Jadon Sanchón, de az angolok edzőjének továbbra is kell foglalkoznia a játékossal.
A magyar középpályás rengeteg dicséretet kap, de Rio Ferdinand szerint ezt nem feltétlenül érdemelte ki.
Jadon Sancho és Erik ten Hag összerúgta a port az ősszel, ami a játékos távozásához vezetett.
Volt klubja, a Real Madrid és Szaúd-Arábia is opció lehet a Manchester United védőjének.
Rasmus Höjlund volt a Manchester United hőse az Aston Villa elleni katartikus győzelemben.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Izzott a levegő a stúdióban, a műsorvezető alig győzte csillapítani az indulatokat.
A katolikus egyházfő a Jubileumi Ifjúsági Találkozó résztvevőivel találkozott a római Tor Vergata mezején.
Fiatal magyar játékosa volt a Fradi nyerőembere, minden gólból kivette a részét.
Tüntetők törtek be egy stadionba és a hatóságokkal is szembeszálltak Vinnicijában. Nyolcvan kényszersorozás után fogva tartott férfi szabadon bocsátását követelték.
A Tisza Párt elnöke szerint egyébként nincs olyan, hogy Erdélyföld.
Ukrajna minden területén tetten érhető a korrupció.
Dobrev Klára és Földi „Juci” azóta mindketten elváltak, és úgy tűnik, igen jó barátnők is lettek.
A Tisza Párt elnöke szerint egyébként nincs olyan, hogy Erdélyföld.
Ukrajna minden területén tetten érhető a korrupció.
Dobrev Klára és Földi „Juci” azóta mindketten elváltak, és úgy tűnik, igen jó barátnők is lettek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.