„Szégyellem magam Rutte helyett”
Brüsszel beavatkozik a nemzetállamok szuverén jogköreibe — mondta lapunknak Christiaan Alting von Geusau holland jogászprofesszor.
Brüsszel beavatkozik a nemzetállamok szuverén jogköreibe — mondta lapunknak Christiaan Alting von Geusau holland jogászprofesszor.
A külgazdasági és külügyminiszter az e heti Der Spiegel német hetilap címlapját ajánlotta a holland kormányfő figyelmébe.
Kemény jogállamisági kritikát fogalmaztak meg Mark Rutte holland miniszterelnök kormányával szemben.
A trónörökös Amáliáról fel sem merült, hogy leszbikus lenne, mégis erre az eshetőségre reagált a kormányfő.
Egészen ritkán fordul elő, hogy a Velencei Bizottság kritizálja Hágát. Most ez megtörtént, és éppen egy jogállamisági ügyben.
Megerősítették Mark Rutte védelmét, aki közismerten biciklivel vagy gyalog jár munkába.
Magyarország sikeres menekítőakciója a túlélést biztosította számos afgán családnak az elől a borzalom – vagy akár a biztos halál – elől, amely várt rájuk a tálib uralom alatt.
Lassan hat hónapja, hogy Hollandiában nem sikerül kormányt alakítani.
Viktor Orbán empfahl den Ungarn, bei dem Referendum alle fünf Fragen mit „Nein“ zu beantworten.
Számos nemzet, többek között Magyarország, Hollandia, Dánia vagy Anglia „nemet mondott Európának”, ez pedig gyakran a politikai vita radikalizálódásához vezetett. Elemzés.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A veszélyhelyzet meghosszabbításáról is szavaznak a képviselők.
A Fidesz frakcióvezetője a Harcosok órája keddi adásában.
A sanda kereskedőknek rémisztő lehet a halloween.
Nem attól lesz jó vagy rossz a magyar gazdaságpolitika, ha Brüsszelben megtapsolják – közölte a kormányfő.
Durva figyelmeztetés jött.
A tárcavezető ma Washingtonban tárgyal.
Új útmutatóval készítik fel a lakosságot.
Hideg zuhany: az Atlético Madrid játékosai nem tudta lezuhanyozni az Emirates-ben.
Szondy Zoltán, a klub elnöke az erdélyi magyar politikusokhoz fordul segítségért.
Három építkezési darut borított fel a forgószél.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.