Lehet-e erotikus egy sün?
Mark Rutte fenyegetőzésének hála előkerült egy régi ügye, amikor felvetette a pedofília és a zoofília törvényesítésének lehetőségét.
Mark Rutte fenyegetőzésének hála előkerült egy régi ügye, amikor felvetette a pedofília és a zoofília törvényesítésének lehetőségét.
Az amoralitást kéjelgő, pökhendi dühvel a világba üvöltő kórussal nehezen képzelhető el közös európai otthon.
Elég volt csak füttyentenie a holland miniszterelnöknek, a Momentum elnöke szimbolikus értelemben már le is ereszkedett.
Hollandia miniszterelnöke az elmúlt években többször is közösen mutatkozott Soros György fiával, kijelölt utódjával.
Jó látni, hogy Orbán Viktor visszaszól Mark Rutténak, és kiáll a magyarok önállóságáért – mondta az amerikai író.
Ebbe nem szólhat bele sem a holland miniszterelnök, sem Soros György – jelentette ki a Fidesz kommunikációs igazgatója.
Dobrev Klára, Cseh Katalin, Ujhelyi és társaik lelkesen megszavazták az Európai Parlamentben azt az őrültséget, hogy a férfiak is szülhessenek.
Nagy kérdés, hogy ez a mai, új szemlélet mégis hova fog vezetni a tudomány határtalan lehetőségeinek a birtokában.
Nagyon szeretné a sok ellenérdekelt állam, ha Budapest elszégyellné magát, és úgy tenne, ahogy Brüsszel szerint illik.
A legnagyobb holland ellenzéki erő vezetője szerint nem a holland politikusok feladata, hogy véleményezzék a magyarországi törvényeket.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A veszélyhelyzet meghosszabbításáról is szavaznak a képviselők.
A Fidesz frakcióvezetője a Harcosok órája keddi adásában.
A sanda kereskedőknek rémisztő lehet a halloween.
Nem attól lesz jó vagy rossz a magyar gazdaságpolitika, ha Brüsszelben megtapsolják – közölte a kormányfő.
Durva figyelmeztetés jött.
A tárcavezető ma Washingtonban tárgyal.
Új útmutatóval készítik fel a lakosságot.
Hideg zuhany: az Atlético Madrid játékosai nem tudta lezuhanyozni az Emirates-ben.
Szondy Zoltán, a klub elnöke az erdélyi magyar politikusokhoz fordul segítségért.
Három építkezési darut borított fel a forgószél.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.