Hann Endre: Azt sem tartom kizártnak, hogy szétszakadhat az ellenzék áprilisig
Az ellenzékről elmondta továbbá, hogy szerinte „még mindig erősebb a rivalizálás, mint az együttműködés hatékonysága”.
Az ellenzékről elmondta továbbá, hogy szerinte „még mindig erősebb a rivalizálás, mint az együttműködés hatékonysága”.

A bukott miniszterelnök az elmúlt hónapokban újra és újra megüzente, ki irányítja a baloldalt.

A Momentum elnöke szivárogtathatta ki a belső közvélemény-kutatást.

Horn Gyula egykori bizalmasa nem finomkodott.

A baloldal jelöltje a jelek szerint nem tudja, milyen jelentősége van a magyar gazdaságban a minimálbérnek.

Márki-Zay Péter az online térben is csak vergődik, a jobboldal majd kétharmaddal tarolt.

Az ellenzék miniszterelnök-jelöltje nem hozott pluszszavazatokat.

Nagylóc, Drégelypalánk és Tiszabecs vezetője is üzent a miniszterelnök-jelöltnek.

Márki-Zay Péter veszélyes és igazságtalan intézkedésnek nevezte a 13. havi nyugdíjat.

Mesterházy Attila búcsúzhat az Országgyűléstől.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A kormány nem hagyja, hogy a magyarokat pumpolja Brüsszel.

A miniszterelnök értékelte az elmúlt hetek, napok intézkedéseit, a hóhelyzet kezelését.

Nagyobb a gáztartalékunk, mint a nyugati országokban ez megszokott.

A rendőrség keresi az elkövető tettestársát.

Mélyülő vita Washington és Koppenhága között.

A tagok névsorát hamarosan ismertetik.

A három fogva tartott magyar állampolgár közül kettő már kiszabadult, viszont egy még börtönben van.

Vége a „one man shownak."

A Spanyolországból származó hírek egyre erősebbek róla – korábban már ült a rémes napokat maga mögött tudó csapat kispadján.

Három munkanap maradt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.