Az LMP tíz nevet tartalmazó listáján szintén nem szerepelteti az előválasztáson győztes jelöltjeit. A párt listáját Ungár Péter vezeti, őt Kanász-Nagy Máté, Keresztes László Lóránt, Bakos Bernadett és Ferenczi István követi.
Bizonytalan ugyanakkor, hogy a baloldal közös miniszterelnök-jelöltje mögött lesz-e önálló frakció. Ismert: Márki-Zay Péter korábban bejelentette, hogy az Új Kezdet és az Új Világ Néppárt alapjaira egy új, jobbközép pártot építenek, aminek saját képviselői csoportot szeretnének a parlamentben.
Ennek esélyéről Márki-Zay nemrég csupán annyit mondott, hogy a hetedik frakció létrehozását tudomásul vette a hat baloldali párt, hozzá nem érkezett olyan jelzés, hogy ezt bármelyikük megvétózná. Arról pedig nem beszélt, hogy a listás helyekből mennyi juthat az ő jelöltjeinek.
Az viszont biztos, hogy a baloldali pártok nem vették figyelembe saját miniszterelnök-jelöltjük kérését, és olyanokat is szerepeltetnek a listán, akiket Márki-Zay nem szeretett volna ott látni – erről ő maga beszélt a napokban a Szabad Európának.
– A pártok azt ígérték, hogy figyelembe veszik a kéréseimet. Én elmondtam, de – amint látszik – nem mindig vették figyelembe. Néha felhívtak, megnyugtattak, hogy ez és ez sikerült, az nem került rá, mondom, szuper. Aztán meg más neveket látok, hogy rajta vannak – panaszkodott Márki-Zay, aki nem akarta megnevezni, hogy kikre gondol, csupán annyit jegyzett meg, hogy „nagyon sok nevet tudnék mondani”.
Borítókép: Mesterházy Attila (Fotó: MTI/Kovács Attila)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!