Alkalmas vezetők kellenek a településeink életének irányítására
Az én fejemben az alkalmatlanságnak az egyik bizonyítéka, hogy ha valaki azt gondolja, hogy az önkormányzat arra való, hogy utána a kormánnyal harcoljon – jelentette ki Orbán Viktor.
Az én fejemben az alkalmatlanságnak az egyik bizonyítéka, hogy ha valaki azt gondolja, hogy az önkormányzat arra való, hogy utána a kormánnyal harcoljon – jelentette ki Orbán Viktor.

A második Conte-kormány egyik első intézkedéseként Paolo Gentiloni korábbi kormányfőt, a balközép Demokrata Párt politikusát jelölte az európai biztosi tisztségre.
Olaszországban az Öt Csillag Mozgalom (M5S) több mint 110 ezer regisztrált tagjának 79 százaléka igent mondott a Demokrata Párttal (PD) kötött koalícióra.

Az olasz kormányválság ellenére előbb-utóbb Matteo Salvininek áll majd a zászló, hogy politikai tömörülésével ő irányítsa a római kabinetet.

Nagy támogatottságot élvez a jobboldali belügyminiszter, Matteo Salvini migrációs politikája, ezért nem biztos, hogy drasztikus változást hoz majd az új, balra tolódott olasz kormány.

A nép nevében a nép nélkül – így is összegezhetnénk a nemzetközi baloldal politikájának lényegét, amit most éppen Olaszországban igyekeznek erényként eladni, a nép érdekére hivatkozva.

Az Öt Csillag Mozgalom (M5S) programja megvalósításához kötötte a baloldali Demokrata Párttal (PD) közös kormány felállítását pénteken.
A nem kormányzati szervek (NGO-k) kívánsága hamar teljesülhet, tekintve, hogy még szerdán megállapodott egymással az Öt Csillag Mozgalom (M5S) és a Demokrata Párt (PD) az új olasz kormánykoalícióról.

Mi harcostársként tekintünk Önre az európai keresztény örökség megőrzése és a migráció megállítása érdekében folytatott küzdelmek során – írta a miniszterelnök a Liga vezetőjének.

Kormánykoalíciót alakít az olasz baloldal, a miniszterelnök Giuseppe Conte ügyvezető kormányfő lesz – jelentette be Luigi Di Maio, az olasz Öt Csillag Mozgalom (M5S) vezetője.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A digitális eszközök számos előnnyel járnak, de egyre több kutatás figyelmeztet a figyelemre és a fejlődésre gyakorolt káros hatásaikra.

Kondor Péter evangélikus püspökkel többek között arról beszélgettünk, hogyan válhat a karácsony valódi örömforrássá azoknak is, akik magányosak.

A mentésben a kalocsai tűzoltók, a hajósi önkéntesek, a körzeti megbízott és mentősök vettek részt.

A kormányzati beruházások érdemben javították a főváros közlekedési infrastruktúráját.

Az Egyesült Államok katonai akciót hajtott végre Nigériában az Iszlám Állam terrorszervezet ellen a keresztények védelmében.

A miniszterelnök Washingtonban, Moszkvában és a Vatikánban is járt.

A NATO kénytelen volt harci repülőgépeket riasztani, hogy megfigyeljék az orosz „medvéket”.

A Tisza Párt elnöke ezt nem fogja megköszönni.

A négyszeres olimpiai bajnok úszóklasszis hosszú idő után először nyilatkozott.

A játékos és felesége a gyermekeiket az iszlám hit szellemében nevelik, de tisztelik a keresztény vallást is.

Visszatekintés az év ötödik hónapjára.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.