Kilencven éve született Hegedűs Loránt
A kiváló teológus életének és munkásságának legmeghatározóbb elemeire emlékezünk.
A kiváló teológus életének és munkásságának legmeghatározóbb elemeire emlékezünk.

Ma azokra emlékezünk, akik fizikailag nincsenek már velünk. Ma veszteségeinket vesszük számba.

November 1-je mindenszentek ünnepe, november 2. a halottak napja a keresztény világban.

1956. október 25-én a budapesti Kossuth téren, a Parlament előtt tizenegy óra után pár perccel elszabadult a pokol.

Rajtunk a sor, hogy hőseink emlékezete gyermekeinkben és unokáinkban is eleven fénnyel ragyogjon – hangsúlyozta a miniszter.

Országszerte leróják tiszteletüket valamilyen formában a forradalom évfordulóján.

A tizenhárom aradi vértanú közül hat kötődik valamilyen módon a Délvidékhez és a volt Jugoszláviához.
Amikor a vértanúkra emlékezünk, a végtelen hazaszeretet és bátorság előtt hajtunk fejet – hangsúlyozta.
Az aradi vértanúkra emlékezve a kormányszóvivő egy névtelen szemtanú levéltöredékét tette közzé a Facebookon.

Áder János szerint a vértanúk halála igazolta: a magyarok szabadságvágyát nem lehet elfojtani.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Megtévesztő információs hadműveletet indítottak a tiszások és a baloldali médiumok egy része.

Sipos Erzsébet is részt vett a Békemeneten.

Közleményt adott ki a néhai művész családja.

A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint a Tisza Párt áll a pilisborosjenői polgármester akciói mögött.

Az ország eddig a megígért hatból három Mirage 2000 repülőt szállított le Ukrajnának.

Trump szerint a Legfelsőbb Bíróság befolyásolása volt a reklám célja.

Starmer szerint Putyin nem gondolja komolyan a békét.

A fegyelmezetlenségért nagy árat fizetett a kockáztató magyar sportoló.

Moszkva szerint új fejezet kezdődhet az orosz–amerikai tárgyalásokban – ha a Nyugat nem akadályozza meg.

Mára már egyértelművé vált milyen komoly társadalmi, gazdagsági és biztonsági problémát jelentenek az országban élő illegális migránsok.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.