A kormány célja, hogy a vágyott gyermekek megszülethessenek
Menczer Tamás államtitkár közölte, hogy a kormány jövőre 3300 milliárd forintot fordít családtámogatásra.
Menczer Tamás államtitkár közölte, hogy a kormány jövőre 3300 milliárd forintot fordít családtámogatásra.
A magyar–német kapcsolatok nagy értéket jelentenek – mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára.
Németország a stratégiai partnerünk, a kölcsönös tiszteletre alapozva bármiről tudunk egymással beszélni – hangsúlyozta az államtitkár.
Vojczek Judit, aki „természetvédőként” ellenzi a Nagykovácsi melletti hegyen a kereszt újraállítását, korábban Gyurcsányné és a baloldal jelöltje volt.
Menczer Tamás államtitkár leszögezte, hogy a főpolgármester zsarolása elfogadhatatlan.
Menczer Tamás: Tanuszodát azért építünk, mert a gyerek az első.
Ezt hívják KO-nak.
Azóta is mindenki Karácsony nullaszázalékos pártján nevet.
Vít Rakusan szerint Magyarország jelenti a problémát a bevándorlással kapcsolatban.
A liberális párttal szemben a Fidesz nemet mond a háborúra, a genderre, a migrációra.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Andrej Plenkovic úgy fogalmazott: Észszerű megoldásra van szükségünk, amely rendezi az Egyesült Államok és az EU közötti kapcsolatokat.
Megszólalt Bandar al-Horajef, az ország ipari és ásványkincsekért felelős minisztere.
A légitársaság állítólag nem biztosított szállást vagy megfelelő segítséget az éjszakára a városban rekedt utazóknak.
Az olasz Giuseppe Palermót, más néven "Peppét" Bogotában fogták el.
A mezőgazdasági vállalkozóknak és a hoteleknek szükségük van emberekre – fogalmazott az amerikai elnök, ugyanakkor megjegyezte, hogy azt szinte el sem akarja hinni, hogy illegálisan senki nem lépi át a határt.
A HIMARS rakétákat katonai gyakorlatokon használják.
Az Ukrajnának szállított nyugati fegyverek az illegális fegyverkereskedőkhöz kerülnek.
Ahhoz, hogy egy háború után újjáépítsünk egy országot, legalább annyi pénz kell, mint a fegyverekre.
A mezőgazdasági vállalkozóknak és a hoteleknek szükségük van emberekre – fogalmazott az amerikai elnök, ugyanakkor megjegyezte, hogy azt szinte el sem akarja hinni, hogy illegálisan senki nem lépi át a határt.
A HIMARS rakétákat katonai gyakorlatokon használják.
Az Ukrajnának szállított nyugati fegyverek az illegális fegyverkereskedőkhöz kerülnek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.