Elvégezték az ezredik beteg sikeres májátültetését Magyarországon
Egy transzplantációhoz mintegy száz orvos és szakdolgozó összehangolt munkája szükséges, a beavatkozás a legmagasabb szakmai szintet képviseli.
Egy transzplantációhoz mintegy száz orvos és szakdolgozó összehangolt munkája szükséges, a beavatkozás a legmagasabb szakmai szintet képviseli.

A Semmelweis Egyetem rektora innováció alatt a gyógyításban használható fejlesztéseket ért, olyat, mint például az éren keresztül végrehajtott szívműtét, amit ma már altatás nélkül is elvégeznek.

Tíz hónapon át tartó ünnepségsorozat kezdődik pénteken a Semmelweis Egyetem évnyitójával az intézmény fennállásának 250. évfordulója alkalmából – hangzott el csütörtök este az M1 aktuális csatornán.
Az ünnepségen elmondott beszédében Merkely Béla kiemelte: „a világszerte az anyák megmentőjeként ismert Semmelweis neve és személyisége elválaszthatatlan Magyarországtól”.
A digitális képalkotás és a daganatterápia fejlesztésére és a mesterséges intelligencia egészségügyi hasznosítására is jut abból az 1,7 milliárd forintos támogatásból, amit most nyert el a Semmelweis Egyetem.

A diagnózis felállításában és a terápiában is hasznosítható projektet 1,7 milliárd forinttal támogatja az Innovációs és Technológiai Minisztérium.
Az egészségügyben világszinten meglévő humánerőforrás-hiány nálunk is fokozott kihívást jelent, ezért sem halasztható tovább az orvosképzés gyakorlatorientáltabbá tétele.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

77 évesen kórházban hunyt el.

A Szentmihályi út és a Kerepesi út kereszteződésében dolgoznak a tűzoltók.

Mindenki meneküljön a Tisza-reformoktól, szégyen és gyalázat a nyugdíjak megadóztatása – fakadt ki a miniszter.

A miniszterelnök Brüsszelben már olvasta ezeket a javaslatokat.

Több régióból is jelentős károkról érkeztek jelentések.

A magyar miniszterelnök a migráció veszélyeire hívta fel a figyelmet.

Úgy támogatja a gazdagokat, hogy nincs rá szükségük, miközben a szegények nem kapják meg a segítséget.

Most évekre börtönbe kerül.

Talán nem is meglepetés, inkább ez a papírforma a női kézilabda-vb-n.

„Drámai inflációs válságokkal néztek szembe az európai országok, s ezeknek a hatása az emberek mindennapi életének színterén is megjelenik.”
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.