Válogatott borzalmakkal bosszulták meg elfogyasztott társaikat
Nőket és gyerekeket mészároltak le a spanyol hódítók egy azték városban.
Nőket és gyerekeket mészároltak le a spanyol hódítók egy azték városban.
A férfit az osztrák hírszerzés is ismerte, mert egyike volt annak a kilencven ausztriai iszlamistának, akik Szíriába akartak utazni.
„A borzalom éjszakája Bécsben. Minden együttérzésünk az osztrák népé” – kezdi bejegyzését közösségi oldalán Hidvéghi Balázs.
A pert a további teszteredmények, illetve a vádlottak egészségi állapotának függvényében folytatják.
A hatóságoknak nem volt más választásuk, hiszen fenn állt a veszélye a ragadozók további támadásának.
A bíró az ítélet kihirdetésekor hangsúlyozta, hogy e „torz ideológiájú”, elvetemült személy tette mögött „mélységes gyűlölet” rejlik.
Azzal vádolják, hogy 51 embert mészárolt le tavaly két mecsetben az új-zélandi Christchurchben.
Brenton Tarrant azzal vádolják, hogy 51 hívőt ölt meg tavaly két mecsetben Christchurchben.
Szombaton Nyugat-Darfúrban 500 fegyveres Masteri településen rátámadt a helyi lakosságra. Sokan meghaltak.
A Szudánban bekövetkezett vérengzés nyomán vasárnap több mint 1500 ember menekült a szomszédos Csádba.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Elindult Isztambulba az orosz tárgyalóküldöttség az Ukrajnával hétfőn folytatandó tárgyalásokra – közölte vasárnap a TASZSZ orosz hírügynökség.
Az összes állami akadémia azt jelezte, hogy betartja a labdarúgó-szövetség új ösztönzőrendszerét.
Most new citizens were of Syrian origin.
Az oroszok is reagáltak.
A dubaji virslit különlegessége, hogy pisztáciát és kadajif tésztát (az arab konyha egyik kedvelt, cérnametélthez hasonló sült tésztája) is tartalmaz.
This year alone, Ukrainian scammers have defrauded people out of more than 8 billion forints (nearly 20 million euros).
A Netflix emblematikus sorozata, a Stranger Things idén ősszel elérkezik a végső fejezetéhez az ötödik évaddal, amivel egy csaknem tízéves történetnek kerül pont a végére. Az első előzetesből kiderülnek a három részre szedett évad premierdátumai.
Tombol a kettős mérce.
A dubaji virslit különlegessége, hogy pisztáciát és kadajif tésztát (az arab konyha egyik kedvelt, cérnametélthez hasonló sült tésztája) is tartalmaz.
This year alone, Ukrainian scammers have defrauded people out of more than 8 billion forints (nearly 20 million euros).
A Netflix emblematikus sorozata, a Stranger Things idén ősszel elérkezik a végső fejezetéhez az ötödik évaddal, amivel egy csaknem tízéves történetnek kerül pont a végére. Az első előzetesből kiderülnek a három részre szedett évad premierdátumai.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.