Az ENSZ emberi jogi főbiztosa Amerikát, Izraelt és Kínát is bírálta
Michelle Bachelet azt is bejelentette, hogy nem indul újra a pozícióért.
Michelle Bachelet azt is bejelentette, hogy nem indul újra a pozícióért.

A tőzsdespekuláns szervezetét a radikális baloldali nézeteiről is ismert korábbi chilei elnök is segíti.

A világ környezetének állapota aggasztja a leginkább az ENSZ emberi jogi főbiztosát azon beszédének tanúsága szerint, amelyet a genfi székhelyű Emberi Jogi Tanács hétfőn elkezdődött 42. ülésszakán mondott el megnyitóként.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Az úszószövetség elnöke a jogerős ítélet szerint bérgyilkossal lövette agyon legnagyobb üzleti riválisát.

A gyermekkorában sérült személyiség képes érzemeket imitálni érdekből, sosem találja meg a megnyugvást.

Az interneten elszabadultak az indulatok.

Márk Tibor nem mindennapi története.

Új terveik vannak, amiket Orbán Viktor határozottan elutasít.

A korrupciós ügyek átszövik egész Ukrajnát.

Ismét tilosban járhatott a bizottsági elnök.

Nyolcvanéves a magyar rockzene ikonikus alakja

Egy ikon, aki forradalmasította a popzenét – fedezze fel Madonna karrierjének legfontosabb pillanatait ebben a szórakoztató kvízben!

Mohács arra emlékeztet bennünket: mindennek dacára fönnmaradt nemzeti nyelvünk, kultúránk, irodalmunk, művészetünk.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.