Igaza volt, igaza lett Csurkának
A MIÉP eszmeisége jótékonyan termékenyítette meg a magyar közéletet.
A MIÉP eszmeisége jótékonyan termékenyítette meg a magyar közéletet.
A parlamentbe nem könnyű bekerülni, de legalább olyan nehéz tartósan bent maradni.
1992-ben megalakította a Magyar Igazság és Élet Pártját (MIÉP), melynek kezdetben elnökségi tagja volt, 1994-ben elnökké választották, e tisztet haláláig betöltötte.
Amit Csurka István a rendszerváltástól haláláig megjósolt, papírra vetett, ma itt van köröttünk, kevés kivétellel hajszálpontosan.
Abból, amit Csurka István a rendszerváltástól haláláig megjósolt, papírra vetett, szinte minden valóra vált.
Bakay Kornél előadásainak címe kísértett roppant céltudatosan: Magyarnak lenni büszke gyönyörűség.
A kettős kereszt megcsonkítva, akár egy hídépítő cég logója.
Ki irányította valójában a rendszerváltást? 30 éve merengünk ezen – Mélyszántásomban most én is ezt teszem.
Csaknem egy emberöltőre tekint vissza a magyar nemzeti radikalizmus története, amely során két képviselőjének, 1998-ban a MIÉP-nek és 2010-ben a Jobbiknak is sikerült bejutnia az Országgyűlésbe.
A független országgyűlési képviselő szerint kizárt, hogy a balliberális ellenzék valaha is kormányra kerüljön, és bizonyos benne, hogy 2026-ban már a Mi Hazánk Mozgalom lesz a Fidesz kihívója.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A HungaroMet piros jelzést is kiadhat a heves zivatarok és a 110 kilométer per óra feletti szélrohamok miatt.
A tiszás altábornagy nem volt spúr, ha az adófizetők pénzét kellett költeni.
Folytatódhat a Nemzeti Filmintézet támogatásával a kiemelkedő sikerű zenés romkom.
Az amerikai elnök feltételekhez kötötte a támadást.
A klub-vb-n ma este 21 órakor játsszák az első elődöntőt, East Rutherfordban a Chelsea és a Fluminense csap össze.
Menczer Tamás szerint a Tisza Párt elnöke gondolkodás nélkül összevissza beszél, vagdalkozik.
Nem szükséges a hadiállapot kihirdetése.
HETI AGYRÉMEK – Brüsszelben új vízstratégiát dolgoztak ki, mely szerint a gazdáknak is fizetni kellene a vízhasználatért.
A klub-vb-n ma este 21 órakor játsszák az első elődöntőt, East Rutherfordban a Chelsea és a Fluminense csap össze.
Menczer Tamás szerint a Tisza Párt elnöke gondolkodás nélkül összevissza beszél, vagdalkozik.
Nem szükséges a hadiállapot kihirdetése.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.