A honvédség annyi katonát küld a határra, amennyi szükséges
Az ország békéjéért, a magyar emberek biztonságáért a magyar kormány felel, szögezte le Benkő Tibor.
Az ország békéjéért, a magyar emberek biztonságáért a magyar kormány felel, szögezte le Benkő Tibor.

Előzetes értesítés nélkül fosztanák meg állampolgárságuktól azokat, akik veszélyeztetik a nemzetbiztonságot.

Az év utolsó EU-csúcstalálkozója lesz csütörtökön Brüsszelben, ahol égető politikai viták egész sorát tartják az országvezetők, köztük Orbán Viktor is.

Mario Draghi kijelentette, Olaszország „abszolút határozottságot” követel az európai migrációs politikában.

A bíróság elítélte a gyermekházasság ellen fellépő volt minisztert.

A menet élén haladó papot leköpték, az egyik résztvevő kezéből pedig kicsavarták a fáklyát.

Az elmúlt héten az ország területén 1803 határsértőt tartóztattak fel és kísértek vissza.

A népszámlálási adatok szerint a szigetországban már 3,3 millió muszlim él.

Az Európai Bizottság ismét lopakodó hatáskörbővítést erőltet a tagállamok kárára.

Nem az Európai Bíróságnak kell meghatároznia, hogy melyek a Magyarország és az unió által közösen gyakorolt hatáskörök határai – rögzítette Gulyás Gergely.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Tisza Párt Brüsszelben támogatja a háborús, az energiaszankciós és a mezőgazdaság leépítését szolgáló terveket.

Aki magyarul beszél, magyarul érez és a magyar önazonosságát fontosnak tartja, az a magyar nemzet része.

A magyar emberek könnyebben tudnak nekivágni a télnek.

A Tisza Párt ezt igazán nem kenheti másra.

A nemzetközi politika az komoly dolog, ott a nagyfiúk vannak a színpadon.

A gyanú szerint Mindics egy állami energetikai korrupciós hálózatban vett részt, és mielőtt a hatóságok lecsaptak volna, elmenekült az országból.

Korrupciós botrány az ukrán atomenergetikában: magas rangú politikusok és üzletemberek a célkeresztben.

Liverpoolban úgy érzik, igazságtalan döntés született a Manchester City elleni rangadón.

A balti állam második legnagyobb pártja sok mindenben a magyar kormányhoz hasonlóan gondolkodik.

Vészhelyzet a Real Madridnál: Xabi Alonso az öltöző bizalmát is elveszíthette.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.