Hajrá, görögök!
A görög rendőrség és a hadsereg emberfeletti erőfeszítéseket tesz, hogy megakadályozza a migránstömeg bejutását az országba.
A görög rendőrség és a hadsereg emberfeletti erőfeszítéseket tesz, hogy megakadályozza a migránstömeg bejutását az országba.

Januárban és februárban összesen 6500 illegális határátkelési kísérlet történt Magyarország déli határain, hívta fel a figyelmet kedden Kovács Zoltán államtitkár.
A vita egyik pontján egy hidzsábot viselő helyi tanár úgy fogalmazott, hogy, ha valakinek nem tetszik a fejkendő, akkor költözzön el nem csak a városból, de még Svédországból is.

A HírTV Sajtóklub című műsorának első témája a görög-török helyzet, melyről Bayer Zsolt elmondta, elsősorban az a fontos most, hogy mi lesz Európával és a migrációs helyzettel. A tévénézők könnygázfelhőben úszó görög-török határt láthatnak, és mára már a
Bár Brüsszelben a hetet elvileg a klímatörvény kihirdetése tematizálta volna, a görög-török határszakaszon kibontakozó, egyre súlyosabb migrációs válság átrajzolta a csúcsintézmények programját.

Elutasítja a görög–török európai uniós külső határ török oldalán gyülekezők németországi befogadását a CDU egyik esélyes elnökjelöltje, Friedrich Merz.

Az Európai Bizottság már a koronavírusos járványhelyzet kezdete óta hangsúlyozza, hogy folyamatos helyzetértékelést vár a tagállami hatóságoktól.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A számok világosan mutatják, ki iránt érdeklődik valójában a magyar nyilvánosság: szerda estére már 648 ezer nézőt vonzott az ATV-s Orbán interjú a YouTube-on.

A hír igaz. A zenész közösségi oldalán adott hírt a drogbotrányáról.

A cél, hogy minden diák naprakész, gyakorlati tudással léphessen ki a munkaerőpiacra.

Dömötör Csaba leleplezte a néppárt és a Tisza Párt árulását.

Még Orbán Viktor ellenségei is kénytelenek voltak elismerni a sikerét.

Mára egy új, a félelemre épülő európai valóság született.

Menczer Tamás felhívta a figyelmet: ez is ok arra, hogy nemet mondjunk Ukrajna uniós tagságára.

Mindketten versenyben vannak az indiai Goában zajló sakkvilágkupán.

A miniszterelnök politikai igazgatója szerint az uniós források jelentős része az ukrán „háborús maffia” zsebébe vándorol, miközben Brüsszel újabb támogatásokat sürget Kijev számára.

A 43 gólig jutó bakonyiaknak nem jelentett gondot a norvég Kolstad legyőzése.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.