
- Magyar Nemzet
- migráció
migráció

Görögország hadgyakorlatot tart és gyorsreagálású beavatkozást kér
Négy év óta – az EU és Törökország egyezségének megkötése és a balkáni országok határzárainak bevezetése óta – nem volt ekkora tömeg, amely egyszerre próbálkozott EU-területre jutni.

Erdoğan: A Nyugat is ki fogja venni a részét a migráció jelentette teherből
Ezek nem vették komolyan a dolgot, és úgy gondolták, blöffölök, aztán amikor megnyíltak a kapuk, egymás után kezdtek el jönni a telefonhívások, hogy zárjuk be – mutatott rá a török elnök.
Bakondi György: Intenzíven növekedtek az első két hónap migrációs adatai
Januárban és februárban az elfogottak száma 7100 körül alakult, közülük 6597-en a szerb szakaszon, 536-an pedig máshol próbáltak bejutni Magyarországra.
Meghalt egy szíriai migráns az összecsapásokban
A török-görög határ török oldalán több mint tíz ezer migráns gyűlt össze annak hatására, hogy Törökország bejelentette: már nem akadályozza, hogy tovább vonuljanak az Európai Unió országai felé.

Soros György élesítette titkos migrációs fegyverét
A Nemzetközi Migrációs Intézet – amely a Soros-féle Nyílt Társadalom Alapítványok (OSF) egyik hivatalos projektje – 2010-es megalakulása óta fokozatosan épített ki portfóliókat a migrációs folyosók köré.

Dömötör Csaba: Több kockázattal is jár a mostani török helyzet
A parlamenti államtitkár szerint az Iszlám Állam összeomlása, illetve a koronavírus miatt súlyosabb a helyzet a 2015-ös válságnál.
„Az ellenzék hamis politikát csinál”
Lassan az unió nagyobb részének is be kell látnia, hogy Magyarország dicséretet érdemel, nem meghurcolást – mondta a Magyar Nemzetnek adott interjúban Kocsis Máté.

Az utóbbi években komoly iparág szerveződött a migrációra
Most már szervezett utak vannak Európa felé. Karavánok szerveződnek, egyszerre akarnak óriási nyomást helyezni Európa határaira.
Kovács Zoltán: Minden intézkedés mögött a magyar emberek biztonsága áll – Videóval
Magyarország, ahogy eddig, úgy a továbbiakban is minden intézkedést meg fog hozni, ami a határvédelem és a magyar emberek érdekében szükséges.

Fontos híreink
Brüsszel a figyelmeztetés ellenére folytatja az öngyilkos politikát, Magyarország ellenáll, Ukrajna a korrupcióban fuldoklik

Íme a trükk, amivel felére csökkenthető a fűtés költsége

Minden szegletében a szovjet időket idézi az örmény-magyar meccs stadionja + videó

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Orbán Viktor tarolt az interneten, Magyar Péter ki fog készülni
A számok világosan mutatják, ki iránt érdeklődik valójában a magyar nyilvánosság: szerda estére már 648 ezer nézőt vonzott az ATV-s Orbán interjú a YouTube-on.

ByeAlex beismerte, hogy kábítószert találtak nála a rendőrök
A hír igaz. A zenész közösségi oldalán adott hírt a drogbotrányáról.

Beépült a mesterséges intelligencia a felsőoktatásba
A cél, hogy minden diák naprakész, gyakorlati tudással léphessen ki a munkaerőpiacra.

Azt hazudja Brüsszel, hogy védelmet hozott, pedig valójában megszorításokat
Dömötör Csaba leleplezte a néppárt és a Tisza Párt árulását.
Külföldi híreink

Hosszú távú eredmények születtek a washingtoni találkozó során
Még Orbán Viktor ellenségei is kénytelenek voltak elismerni a sikerét.

Tíz év félelemben: így változott meg Nyugat-Európa élete a 2015-ös terrortámadások után
Mára egy új, a félelemre épülő európai valóság született.

Az ukrán háborús maffia lebukott
Menczer Tamás felhívta a figyelmet: ez is ok arra, hogy nemet mondjunk Ukrajna uniós tagságára.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Rémálomszerűen kezdett, nem várt pofonba futott bele a Szeged a BL-ben
Pokoli hangulat fogadta a szegedieket Bitolában. Michael Apelgren együttese nagyon beragadt az elején.

Bravúrközelben Lékó és Rapport – érik a továbbjutás
Mindketten versenyben vannak az indiai Goában zajló sakkvilágkupán.

Orbán Balázs: Nem fogjuk engedni, hogy a magyarok pénze Ukrajnában kössön ki
A miniszterelnök politikai igazgatója szerint az uniós források jelentős része az ukrán „háborús maffia” zsebébe vándorol, miközben Brüsszel újabb támogatásokat sürget Kijev számára.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

