Szét fog szakadni az unió
A brüsszeli elit – Merkel és Soros, illetve a globális pénzügyi körök hathatós inspirálásával – bevándorlásbarát álláspontra helyezkedett, s ezt kérte számon a tagállamokon is.
A brüsszeli elit – Merkel és Soros, illetve a globális pénzügyi körök hathatós inspirálásával – bevándorlásbarát álláspontra helyezkedett, s ezt kérte számon a tagállamokon is.
Az USA szerint a szituáció a korábbi, Oroszországból Finnországba irányuló helyzethez hasonlítható.
A spanyol város határainál közel háromezer marokkói állampolgár tolongott a nap folyamán.
A magyar emberek biztonsága érdekében a kormány meghosszabbítja a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet, külön tekintettel a Törökország felől elindult migránsáradatra, annak biztonsági és járványügyi kockázatára.
Könnygázt vetett be vasárnap a görög rendőrség a görög-török határnál, ahol több száz migráns kövekkel dobálta meg őket.
Ankara azzal fenyegetőzik, hogy megnyitja kapuit a migráció előtt; Törökországban csaknem négymillió menekült él. Összehívták az ENSZ Biztonsági Tanácsa rendkívüli ülését is.
Ankara a hivatalos retorika szerint azt akarja elérni, hogy a polgárháborús Szíria északkeleti részén egy úgynevezett biztonsági zónát hozzanak létre.
A Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője kifejtette: a régióban Ankara stabilitási tényező. Tragikus lehet Európa számára, ha felborul a térség egyensúlya.
Az Amerikai Egyesült Államok déli határain augusztusban májushoz képest 56 százalékkal csökkent az illegális migránsok száma – jelentette hétfőn a Fox televízió.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A Liverpool magyarjai közül csak Szoboszlai került be a kezdőcsapatba. Cikkünk folyamatosan frissül!
A mai világban kiemelten fontos cél a humánerőforrás-fölény.
The cooperation between the two ministries will cover the period from 2025 to 2030, Mr. Hanko announced at Baile Tusnad (Tusvanyos).
A miniszterelnök szerint a családokat, a fiatalokat és a nemzetet is erősíti a kormány.
Magyarországnak meg kell kapnia a neki járó pénzt.
Hitvallás a megmaradásért – ez a jelszó az új online közösségnél.
Csúfos kudarcba és érdektelenségbe fulladt Magyar Péter eseménye, amivel Orbán Viktort akarta sarokba szorítani.
Aki egyszer is hallotta gondolatait, azt nézőpontja, fogalmazásmódja, szelíd határozottsága legalábbis elgondolkodtatta.
Magyarországnak meg kell kapnia a neki járó pénzt.
Hitvallás a megmaradásért – ez a jelszó az új online közösségnél.
Csúfos kudarcba és érdektelenségbe fulladt Magyar Péter eseménye, amivel Orbán Viktort akarta sarokba szorítani.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.