Kék-zöld foltokkal tért haza a Mikulás-ünnepségről egy tinédzser, mert megverte az ördög
A fiú anyja szerint az ördög nem kímélte a fiút.
A fiú anyja szerint az ördög nem kímélte a fiút.

Viccnek szánt videóból rendőrségi ügy lett, a polgármester vállalja a felelősséget.

Kipróbálhatták a jégkorongozást.

Az Ökumenikus Segélyszervezet akciója nagy sikert aratott.

Szívhez szóló megfontolandó üzenet.

A miniszterelnöknél is kikerült a csizma az ablakba.

December 17-ig jár a Mikulás-troli, aztán fénytroliként megy tovább.

Csodálatos téli mesevilággal vár a Vasúttörténeti Park.


Az elmúlt hetekben számos támadást intéztek a nyugati világban az advent, a karácsony és a karácsonyi hagyományok ellen, amelyek nem álltak meg egy-egy rendezvény betiltásánál, többször erőszakos tettekben is megnyilvánultak.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A vidéki, dolgozó embereknek továbbra is a Fidesz a biztos választás – mutatott rá az építési és közlekedési miniszter.

Stabil a kormánypártok előnye.

Mutatjuk, hol lehet rámenni a Balaton jegére.

A volt baloldali miniszterelnök hálózata személyi és szervezeti szinten is megjelent a Tisza Párt körül.

Fűtés nélkül a fagyos télben.

Brüsszel mindent megpróbál megtenni annak érdekében, hogy egy Brüsszel-párti, Brüsszelnek igen fontos kormány jöjjön létre.

Ukrajna már 2027-ben EU-tag lehet.

Útlezárás, súlykorlátozás nincs érvényben az országban.

Nem ez volt az első ügye.

A kulcs a szeretet és az összetartozás.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.