Hazárdőr Mikulás lopta az éj leple alatt az ajándékokat
Meg néhány kaparós sorsjegyet is, de aztán nagyon sietett haza.
Meg néhány kaparós sorsjegyet is, de aztán nagyon sietett haza.

A szülők kiakadtak.

A Hamburg elleni kupameccsen kétszer is a sírból hozta vissza a továbbjutást a berlini csapat.

A tavalyi választási összefogás baloldali pártjaival szemben 500 millió forintos büntetést szabott ki az Állami Számvevőszék.

Több mint egy órán át próbáltak újraéleszteni egy balesetet szenvedett férfit.

A DK elnöke a közösségi oldalán osztotta meg az ajándékát.

Helyenként húszcentis hó is hullhat, néhol azonban ónos eső is jöhet.

A miniszterelnök új képet osztott meg a közösségi médiában.

A katolikus egyház december 6-án emlékezik meg Szent Miklós püspökről, aki nagylelkű és bőkezű felebaráti szeretetével a karácsony előhírnöke.

Hogy később megfeddték-e a jelenetért, arról egyelőre nincs információ.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Felmondta a balliberális mantrát az egykori SZDSZ-es államtitkár.

Sok európai városban a biztonsági költségek miatt elmaradnak az ünnepi rendezvények.

Hordozható eszközökbe kerülhet, amelyek riasztanák a sürgősségi szolgálatokat.

Nem sokáig pörgött tovább a családi „üzlet”.

A magyar miniszterelnök mellett a német kommentelők tömegei álltak ki.

Jobban járt volna a bevásárlókocsi tologatásával.

Szorul a hurok az ukrán államfő körül.

A válogatott írek elleni veresége és a vb-kijutás elúszása után a Fradi kapusa is maga alatt volt.

A gólszerző Lukács Dániel értékelte a magyar válogatott írek elleni vereségét.

Hungary's Prime Minister has shown that with clear ideas, consistency, courage, and willpower, even small nations can earn respect, said Max Ferrari, Italian political expert.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.