Budapesten, a Bakáts téren osztogatja ajándékait a lappföldi Mikulás
Több tucat gyermek fogadta.
Több tucat gyermek fogadta.

Színre lépett Conor McGregor harcművész és nemes egyszerűséggel kijelentette, hogy Írország háborúban áll.

A brüsszeli Saint-Gilles negyed polgármestere szerint Szent Miklóst közelebb kell hozni az ottani marokkóiakhoz.

A döntés hátterében az áll, hogy a Mikulás fejfedőjén jól látható keresztény jelkép található.

A Rovaniemiben meglátogatott nyári Mikulással beszélni lehetett, de az őt védő manók nem engedték a fotózást.

Az Ajándékdoboz Közhasznú Alapítvány idén decemberben is támogatja a bajbajutottakat.

A főváros Karácsony Gergely vezetése óta szélsebesen halad lefelé a lejtőn – hívta fel a figyelmet a szervezet.

A Mikulással és manóival vasárnap találkozhatnak a látogatók.

Már éppen indulni készült a Mikulás, amikor betoppant hozzá Jézuska egy utolsó feladattal.

Veszélyben van a karácsonyunk.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A vidéki, dolgozó embereknek továbbra is a Fidesz a biztos választás – mutatott rá az építési és közlekedési miniszter.

Stabil a kormánypártok előnye.

Mutatjuk, hol lehet rámenni a Balaton jegére.

A volt baloldali miniszterelnök hálózata személyi és szervezeti szinten is megjelent a Tisza Párt körül.

Fűtés nélkül a fagyos télben.

Brüsszel mindent megpróbál megtenni annak érdekében, hogy egy Brüsszel-párti, Brüsszelnek igen fontos kormány jöjjön létre.

Ukrajna már 2027-ben EU-tag lehet.

Útlezárás, súlykorlátozás nincs érvényben az országban.

Nem ez volt az első ügye.

A kulcs a szeretet és az összetartozás.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.