Tehát ezúttal nem Franciaországban vagy Németországban járunk, hanem Írországban.
Aztán rögvest azt is olvasom, hogy ribillió tört ki az utcákon, autók égnek, lázongó fiatalok tombolnak.
Az első hírek szokás szerint arról szólnak, hogy nincs összefüggés a két esemény között, a lázongó fiatalok azért tombolnak, mert rohadt nagy drágaság van, az „etnikai háttérről” a szokásos lapítás, mert az már ugye „gyűlöletbeszéd” lenne. Majd csak kiderül apránként majdnem minden. Többek között az is, hogy a lázongó fiatalok azért tombolnak, mert elegük lett. Többek között a késelők simogatásából. Ekkor lépett színre Conor McGregor harcművész és nemes egyszerűséggel kijelentette, hogy Írország háborúban áll. A ködösítések után ezt a tőmondatot mindenki ügyesen felfogta. Miután ez megtörtént, McGregor egy hosszabb poszttal is jelentkezett, nagyjából ezzel:
„Nem helyeslem a zavargásokat. Nem nézem el a szolgálatot teljesítő egészségügyi dolgozók elleni támadásokat. Nem nézem el a fosztogatásokat és az üzletek megrongálását. Megértem azonban a csalódottságot és megértem, hogy lépéseket kell tenni annak érdekében, hogy a szükséges változás bekövetkezzen. Méghozzá gyorsan. Már szervezkedem.”
Majd a gyengébbek kedvéért hozzáfűzte: „Ha nem lépnek hamarosan az Írország biztonságát garantáló cselekvési tervvel, akkor majd én fogok.” Azon már nem kellett sokáig gondolkodnom, hogy honnan olyan ismerős ez az attitűd. Naná, hogy már megint a próféciává előlépett Gerilla című regényfolyamból! Ez már a történet azon periódusát idézi, amikor az állam a még fennálló látszat ellenére kezd becsődölni, és megjelennek a magányos harcosok. És akkor aztán mindenki mindenki ellen.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!