Idén a németek 22 százaléka úgy döntött, hogy a megnövekedett terrorveszély miatt nem látogat el a karácsonyi vásárokba, derült ki a német Evangelische Nachrichtenagentur hírügynökség megbízásából az INSA-Consulere piac- és társadalomkutató intézet által készített felmérésből.
A kutatás rámutat, hogy a kockázatok miatt a nők nagyobb arányban (25 százalék) kerülik a vásárokat, mint a férfiak (19 százalék),
a németek 48 százaléka azonban úgy nyilatkozott, hogy nem fog tartózkodni a karácsonyi vásárok látogatásától, számolt be róla a V4NA hírügynökség.
November végén figyelmeztetett fokozott terrorveszélyre a német hírszerzés. Akkor azt közölték, hogy a Hamász és Izrael között kitört háború következtében Európában is jelentősen megnőtt a radikális iszlamisták tevékenysége. Thomas Haldenwang, a német Alkotmányvédelmi Hivatal (BfV) vezetője pedig elmondta, erős a gyanú, hogy iszlamisták támadásokat terveznek végrehajtani Nyugaton.
A hatóságoknak Nyugat-Európában végül több terrortámadást sikerült megelőzniük, azonban így is számtalan támadás érte a karácsonyi hagyományokat, amelynek hátterében különböző szélsőliberális ideológiák is álltak.
A keresztény ünnep előtt radikális klímavédők például több német városban is megrongálták a karácsony jelképének számító feldíszített fákat. A Letzte Generation (Utolsó Nemzedék) nevű klímavédelmi csoport ezúttal a karácsonyfák ellen fordult az adventi időszakban – egyszerre hét városban!

A Letzte Generation klímavédelmi csoport rendszeres, az erőszakos cselekedetektől sem visszariadó akciói a német közvéleményt is megosztják. Berlinben a Potsdamer Platzon álló, ünnepi fényben úszó feldíszített fenyőfát érte a támadás, a zöld növényzetet és a fadíszeket narancssárga festékkel kenték össze. Emellett a Leipziger Strassén, a Szövetségi Tanács épülete előtt álló fát is megrongálták festékkel, egy harmadikat pedig a Leipziger Platzon.