Teljes a titoktartás a cseh elnök betegségéről
Miloš Zemant már több mint két hete kórházban ápolják, állítólag a májával van probléma.
Miloš Zemant már több mint két hete kórházban ápolják, állítólag a májával van probléma.
A cseh államfő visszatérése hivatalába a következő hetekben nem valószínű.
Számos jogi és politikai kérdés bonyolítja a prágai kormányalakítást.
Az államfőnek komoly szerepe van a választások után felálló új kormányról folytatott tárgyalásokban.
A cseh államfő szerint a NATO nem maradhat a Washingtont kiszolgáló szervezet, reformokat szorgalmaz.
Miloš Zeman védelmébe vette a magyar pedofilellenes törvényt.
Közlekedés – Három tengert tudnának összekötni az áru- és utasszállító hajók.
Zeman szövődménymentesen gyógyul és ambuláns kezelésben részesül a továbbiakban – közölte a kórház szóvivője.
A lengyelek, a magyarok, a csehek és a szlovákok bátorsága és szabadságszeretete nélkül nem valósulhatott volna meg a német egység és a térségbeli békés forradalmak – hangsúlyozta a Frank-Walter Steinmeier.
Az Európai Uniónak és az új tagállamoknak egyaránt érdeke, hogy eltűnjenek a fejlődésbeli különbségek közöttük. „Ennek egyik feltétele az EU források megőrzése” – szögezte le az államfő.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Nem volt, és nem is lesz megállás.
Bázelben látták utoljára.
Közerkölcs megsértése miatt is vizsgálódnak.
A veszprémi székesegyház és valamennyi egyházi épület teljes egészében Magyarország kormányának támogatásával újult meg.
Egy nő megmentette a férjét a kényszersorozástól.
Az amerikai elnök szerint közel a béke.
Előszeretettel támogat iszlám szervezeteket a tőzsdespekuláns.
A szabolcsiak sportigazgatója kényszerből ült le a kispadra a Diósgyőr elleni bajnokin, de nem kellett csalódnia csapatában.
Az égszínkékek nem hibáztak a Brentford otthonában, de a győzelmük vezéráldozattal járt.
A Ferencváros csatárának nehezére esett elfogadni, hogy a tolnaiak a hosszabbításban egyenlítettek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.