
- Magyar Nemzet
- Miskolc
Miskolc

Ismét lesz Kassa-Miskolc ultramaraton
Ismét megrendezik a Kassa-Miskolc ultramaratont, az első futóversenyre húsz évvel ezelőtt került sor, most május 18-án rajtol Kassáról a mezőny – közölték a szervezők az MTI-vel.
Több helyen tovább szedik a szemetet
Az idei TeSzedd! akciót március 18. és 24. között tartották a fenntarthatósági témahéthez kapcsolódva. Ebben az évben a legtöbb helyszínen több önkéntes vett részt a regisztráltnál.

Durva atrocitás érte a Fidesz egyik női szimpatizánsát Miskolcon
A kormánypárt támogatóját durván bántalmazta egy férfi a borsodi megyeszékhelyen – közölte Kriza Ákos választókerületi elnök.
Első világháborús emlékhelyeket újítanak fel Miskolcon
Miskolc több mint 200 millió forintot nyert el a Honvédelmi Minisztérium pályázatán első világháborús temetők, katonasírok rendbetételére, felújítására.
A Miskolci Egyetemé a legszebb campus az országban
Immár másodszor nyerte el a Miskolci Egyetem Az ország legszebb campusa címet az eduline.hu oktatási portál szavazásán – közölte a felsőoktatási intézmény az MTI-vel kedden.
Kórházak éjszakája Miskolcon
Nyílt napot szervez középiskolásoknak a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház péntekre.
Nemzetközi kortárstánc fesztivált tartanak Miskolcon
A hazai alkotók mellett öt ország táncosainak részvételével tartják meg a Miskolci Nemzeti Színházban a 3. Horizont Nemzetközi Kortárstánc Fesztivált április 24. és 27. között – mondta Kozma Attila, a Miskolci Balett és a fesztivál művészeti vezetője sajt
Fogyatékossággal élő embereknek épült ház Miskolcon
Fülöp Attila kiemelte: a fogyatékossággal élők csak akkor tudnak eredményes önálló életet élni, ha van mögöttük egy olyan közösség, mint a Szimbiózis Alapítvány.
70 millió forintos saját forrásból bővül a kardiológiai szakellátás Miskolcon
A fejlesztésnek köszönhetően nemcsak a kapacitás bővülhet, de a komfortérzet is jelentősen javulhat – mondta a megyei kórház főigazgatója.
Fontos híreink
Szijjártó Péter: Ez egy ilyen világ + videó

Durván ráijesztettek a svájciak a magyar lányokra a női kézilabda vb-n

A NATO vezetője megelőző csapásokat is kilátásba helyezett Oroszországgal szemben

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Meghalt Sághi István
77 évesen kórházban hunyt el.

Embert gázolt a HÉV is
A Szentmihályi út és a Kerepesi út kereszteződésében dolgoznak a tűzoltók.

Lázár János nagyot ment a mai Lázárinfón, kormányfői ambícióiról is beszélt+ videó
Mindenki meneküljön a Tisza-reformoktól, szégyen és gyalázat a nyugdíjak megadóztatása – fakadt ki a miniszter.

Orbán Viktor is reagált a karmelitába bekerült tiszás megszorítócsomagra + videó
A miniszterelnök Brüsszelben már olvasta ezeket a javaslatokat.
Külföldi híreink

Halálos orosz rakétazápor zúdult Ukrajnára
Több régióból is jelentős károkról érkeztek jelentések.

Orbán Viktor üzenete Musknál is betalált – már tízmillióan látták + videó
A magyar miniszterelnök a migráció veszélyeire hívta fel a figyelmet.

Zelenszkij kormánya újabb milliárdokat pazarol a „Nemzeti pénzvisszatérítéssel”
Úgy támogatja a gazdagokat, hogy nincs rá szükségük, miközben a szegények nem kapják meg a segítséget.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Szexvideóval zsarolta helyettesét egy francia polgármester
Most évekre börtönbe kerül.

Dánia, Románia – és megvan női válogatottunk harmadik ellenfele is a vb-középdöntőben
Talán nem is meglepetés, inkább ez a papírforma a női kézilabda-vb-n.

Szijjártó Péter: Az utóbbi évek brüsszeli döntései mind tovább mélyítették a háborús veszélyt
„Drámai inflációs válságokkal néztek szembe az európai országok, s ezeknek a hatása az emberek mindennapi életének színterén is megjelenik.”
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

